Vágólapra másolva!
Egy 18 éves magyar lány az egész országot megdöbbentette azzal, hogy pénteken este aranyérmet nyert a párizsi olimpián. A magyar tekvandó első olimpiai érmét szerző Márton Viviana története egészen különleges, és ha jobban megismerjük őt, láthatjuk, hogy ez a tehetséges tinédzser a fiatal kora ellenére hosszú évek óta dolgozott azért, hogy 2024. augusztus 9-én a csúcsra érjen. Portré.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.
A szülők, a korábban kick-boxot űző Márton Zsolt és az exkézilabdázó Barbara az évezred elején költöztek a Kanári-szigetekre, majd Tenerifén, 2006. február 16-án megszülettek a Márton ikrek. Márton Viviana és Márton Luana gyermekkorukban rengeteg sportágat kipróbáltak Spanyolországban, végül tízéves korukban döntöttek a tekvandó mellett, miután egy ismert edző, Jesus Ramal (aki pénteken is jelen volt a párizsi Grand Palais-ban) felfigyelt a tehetségükre. A spanyol tréner hatására a Balatonnál egyébként rendszeresen nyaraló család nem sajnálta az időt és a pénzt, és 2018-ban Madridba költözött, hogy a testvérek jobb körülmények között, a madridi Hankuk International Schoolon tanulhassanak és edzhessenek.

Márton Viviana, tekvandó, olimpia
Márton Viviana (kékben), a női tekvandósok 67 kilogrammos versenyének olimpiai bajnoka már a döntő előtt felszabadult volt
Fotó: Csudai Sándor - Origo 

A spanyol fővárosban aztán a versenyzőként két olimpián is részt vett, finn Suvi Mikkonen lett a Márton ikrek edzője, és az utánpótlásversenyeken sorra érték el a sikereket. A spanyolok szerették volna, ha mindezt spanyol színekben teszik, ám 

a szülők ragaszkodtak ahhoz, hogy a lányok Magyarországot képviseljék a nemzetközi versenyeken.

Márton Viviana
Márton Viviana kemény munkája kifizetődött Párizsban
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Már az elmúlt években is komoly eredményeket ért el a 18 éves magyar tekvandós, Márton Viviana

Így aztán magyarként Márton Viviana 2019-ben kadét Európa-bajnok, 2021-ben és tavaly augusztusban junior Európa-bajnok lett 63 kg-os súlycsoportban, 2023 decemberében (nem sokkal egy térdműtét után) pedig 

úgy nyerte meg a bukaresti U21-es Eb-t a 62 kg-os kategóriában, hogy éppen Luana ellen vívta a döntőt ám a testvére Viviana javára visszalépett. 

Márton Luana ráadásul akkorra már felnőtt világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes volt az 57 kg-osok között. Vb-címvédőként azonban neki végül nem sikerült a kijutás a párizsi olimpiára, ám Márton Viviana a márciusi, bulgáriai selejtezős tornáról kijutott a nyári ötkarikás játékokra, 67 kg-ban. 

Márton Viviana, tekvandó, olimpia
Márton Viviana 18 évesen hajtotta végre a csodás menetelését, a magyar tekvandó első olimpiai érmét szerezve
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az elmúlt években mindketten azért dolgoztak és arról álmodtak, hogy ott legyenek az olimpián, és rengeteget gondoltak arra, hogy dobogóra állnak. Erre végül 

a Madridban élő és edző, de idén február óta az Újpesti Torna Egylet versenyzőjeként tevékenykedő 

ikrek közül csak Vivianának volt lehetősége, ő viszont ki is használta azt. Mindezt úgy, hogy a Luana által folyamatosan segített felkészülés alatt a tanulmányaira is koncentrálnia kellett, hiszen a Márton testvérek májusban elballagtak, júniusban pedig leérettségiztek, hogy szeptembertől főiskolán folytassák.

Sokkal esélyesebbnek tartott riválisokat győzött le az olimpián

Pénteken viszont az olimpiára kellett koncentrálnia, hiszen aznap rendezték a női 67 kilogrammos súlycsoport versenyszámát Párizsban. Márton Viviana 

  • a nyolcaddöntőben a kétszeres olimpiai bronzérmes elefántcsontparti Ruth Gbagbit,
  • a negyeddöntőben az amerikai Kristina Teachoutot,
  • az elődöntőben az első helyen kiemelt, tavaly Grand Prix-győztes, 2022-ben világbajnok, belga Sarah Chaarit,
  • a döntőben pedig a világbajnoki ezüstérmes, Európa Játékok-győztes és kétszeres Eb-harmadik, szerb Alekszandra Perisicset győzte le.

Mindezt tette egyre fókuszáltabb és magabiztosabb küzdelemben, egyre felszabadultabban. Mint elmondta az eredményhirdetés után, a döntőbe jutással lekerült róla teljesen a teher, és csak élvezni akarta élete legfontosabb mérkőzését. A finálé előtt még aludt is egy fél órát és zenét hallgatott, ez is mutatja, mennyire nyugodt volt. Ahogyan az is, hogy milyen boldogan lépett fel a tatamira. Ott aztán nagyon könnyedén győzte le a szerb ellenfelét, majd jöhetett az örömtánc két – egy magyar, és egy Kanári-szigeteki – zászlóval.

Márton Viviana, tekvandó, olimpia,, Suvi Mikkonen
Finn edzőjével, Suvi Mikkonennel magasba emelte a magyar zászlót is
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az eredményhirdetésre várakozva Suvi Mikkonen arról beszélt, hogy érezte Márton Vivianában, hogy pénteken nagy dolgokra lehet képes, mert szinte pontosan ugyanolyan lány, mint a Tokióban a finn edző által ezüstéremig vezetett, spanyol, akkor 17 éves Adriana Cerezo. Márton Luana pedig elmondta az interjúzónában, hogy látta a testvérén a hatalmas energiát egész pénteken, és míg ő végig izgult és fájt a feje, addig Viviana tényleg felszabadultan teljesített a nap során. 

A Los Angeles-i olimpiát az ikertestvérével megcélzó Luana a szüleikkel együtt nézte a küzdelmeket, Márton Zsolt és Barbara is majd' kiugrott a bőréből a siker láttán. Az édesanya jelenléte azért is lehetett fontos Márton Vivianának, mert az ő "krumplipüré rántott hússal" fogása a bevált recept egy-egy versenye után, bár az olimpiai bajnok tekvandós este egy hamburgert szeretett volna minél hamarabb megenni.

Márton Viviana
Márton Viviana lendületet adhat a magyar tekvandónak is a sikerével
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy, az olimpiai ötkarikát ábrázoló tetoválás is díszíti a testét hamarosan Márton Vivianának, akinek ennek az alkotásnak a megvalósítása volt az egyik fogadalma a párizsi játékok előtt. Megdolgozott érte. A magyar sportoló példaképe két brit tekvandós, Bianca Cook és Jade Jones, abban azonban egészen biztosak lehetünk, hogy 2024. augusztus 9-étől kezdve számtalan magyar gyermek kezd el tekvandózni, mert az ő példaképük Márton Viviana lett. Egy 18 éves lány, aki történelmet írt és elképesztő boldogságot okozott Magyarországnak. Az ötödik párizsi aranyérem története ugyanis egészen különleges és emlékezetes.

2024Párizsolimpia, 2024párizsiolimpia, Olimpia2024, OlimpiaPárizs, Párizs2024, 2024 Paris olympic games, 2024.08.09.,Taekwondo, Viviana Márton, VivianaMárton
Márton Viviana, Tekvondo, olimpia, zászló, Kanári-szigetek
Márton Viviana, tekvandó, olimpia,, Suvi Mikkonen
Márton Viviana, tekvando, olimpia
Márton Viviana, tekvondo, olimpia

Márton Viviana, dobogó, tekvondo, olimpia

Kapcsolódó cikkek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!