Vágólapra másolva!
Milák Kristóf aranyérmet nyert 100 méteres pillangóúszásban a párizsi olimpián, ezzel ő lett a harmadik olyan magyar úszó, aki két egymást követő olimpián is aranyérmet tudott szerezni. A Honvéd 24 éves világklasszisát az ötkarikás játékok előtt sokan leírták, ezek után pedig óriási szenzáció volt, hogy Milák megszerezte önmaga második olimpiai aranyérmét. Az Origo, a Magyar Nemzet és a Bors közös podcastjában Milák Kristóf csodálatos teljesítményéről és az újabb olimpiai aranyéremig vezető útjáról beszélgettünk.

Milák a 100 méteres pillangóúszás után sem szólt egy szót sem, a párizsi 6 úszása sok mindenre választ adott. Az első és legfontosabb, hogy edzés nélkül nem lehet ilyen időket úszni és nem lehet olimpiai bajnokságot nyerni. A 2023 áprilisa óta íródó és húzódó Milák-történet legfontosabb kérdésére tehát megvan a felelet, s innentől kezdve mást nem nagyon érdemes firtatni.

A 100 pillén aranyérmes Milák Kristóf a második férfi úszó lett az olimpiák történetében, aki négy érmet nyert pillangóúszásban, ez korábban csak a 23-szoros bajnok amerikai Michael Phelpsnek sikerült, aki nyolcszor állt dobogón. Milák emellett Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás után a harmadik magyar úszó lett, aki két különböző olimpián állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!