Vágólapra másolva!
A szabadfogású 65 kilós birkózók mezőnyében Muszukajev Iszmail továbbra is rendkívül meggyőző teljesítménnyel veszi az elé tornyosuló akadályokat, a negyeddöntőben sem talált legyőzőre.

A szabadfogású 65 kilós birkózók mezőnyében Muszukajev Iszmail kezdésnek úgy elverte (11-0, technikai tussal) a kirgiz Ernazar Akmatalijevet, hogy az teljesen összetörve, könnyek között hagyta el a szőnyeget. Muszukajev, aki nagyon sportszerűen próbálta megvigasztalni, ezek után a negyeddöntőben az azeri Hadzsi Alijevvel találkozott.

Nem az első alkalom, hogy a két rutinos sportoló egymásba akaszkodott, az eddigi küzdelmek alapján a világbajnoki címvédő Muszukajev várhatta nyugodtabban ezt a csatát. Az első három perc viszonylag eseménytelenül telt el, mindössze egy pontot láthattak a nézők, azt az azeri versenyző szerezte, így 1-0-s hátrányból várhatta a második felvonást Muszukajev. 

Az utolsó három percben aztán a világbajnoki címvédő magyar birkózó fantasztikus akciót követően 5-1-re fordított, bár lett volna ez több is, ha végig tudta volna vinni a támadását, azonban

ekkor az azeri eléggé sportszerűtlenül Muszukajev mondjuk ki, nemi szervére markolt rá, ami teljes mértékben szabálytalan. Még az edzők is bejöttek a szőnyegre, hogy a bíró mellett megnyugtassák a versenyzőket. 

Némi beszélgetést követően folytatódott a mérkőzés, olyannyira, hogy ismét magyar akció jött, majd rá az azeri válasz, ezzel 7-3 volt Muszukajev előnye kevesebb, mint egy perccel a vége előtt. Az izgalmak elmaradtak az összecsapás végén, a magyar világbajnok 10-3-ra győzött és bejutott az elődöntőbe.

A fináléba jutásért az FTC versenyzőjének vagy egy albán, vagy iráni riválison keresztül vezethet az útja szombaton, nagyjából 18.25-től.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!