A férfi rúdugrás hétfői fináléja kezdődött a legkorábban, és az is ért véget a legkésőbb, de megérte várni a legvégéig, ugyanis Armand Duplantis révén elképesztő világcsúcsot láthattak a nézők.
A svéd rúdugró olimpiai címvédése hamar biztossá vált, ugyanis az aranyversenyben az 5,95 méternél már csak ő és a kétszeres világbajnok Kendricks volt érdekelt. A 31 éves amerikai aztán a 6 méterrel már nem bírt, miközben a svéd klasszis elsőre megugrotta, majd már kétszeres olimpiai bajnokként előbb elsőre a 6,10 métert teljesítette, majd megpróbálkozott a 6,25-ös világcsúcsmagassággal.
Duplantis első két kísérleténél leverte a lécet, harmadik próbálkozásra viszont tökéletesen átsiklott felette. A stadionban közel nyolcvanezer ember üvöltött fel egyszerre, Duplantis pedig hatalmas sprintet levágva kiszaladt a lelátón ülő barátnőjéhez, aki öleléssel és csókkal gratulált párjának.
Lehetetlen leírni ezt az érzést, rengeteg gondolat jár a fejemben, nagy a katyvasz most idebent"
- nyilatkozta az M4 Sport csatornának. "Itt döntöttem meg a világrekordot, a legcsodálatosabb stadionban, ahol valaha voltam."
A vegyes zónában még elmondta, látott már százezer embert egy arénában, de sosem ő állt a figyelem középpontjában, most viszont olyan hangulat volt, mint egy amerikaifutball-meccsen. Elárulta azt is, hogy nagy bulira készülnek a párjával, és várhatóan keveset fog aludni az éjszaka.
Az 5,95-tel ezüstérmes Sam Kendricks közölte, pár éve kitalált egy kisebb "büntetést" Duplantisnak, amely úgy szól, hogy a győztes fizeti a vacsorát.
Ma simán nyert, úgyhogy az ő számlájára eszünk"
- mosolygott az amerikai atléta.
Duplantis egyébként az olimpián mémmé vált török sportlövő, Yusuf Dikec ikonikus mozdulatával ünnepelte az újabb olimpiai aranyérmét, majd a győzteseknek járó megtiszteltetésben részesülve megkongathatta a Stade de France-ban azt a harangot, amit az olimpia után a jelenleg is felújítás alatt álló Notre-Dame-székesegyházban helyeznek majd el.
A sportstatisztikákkal foglalkozó Gracenote szerint Duplantis még csak a harmadik férfi rúdugró, aki olimpián döntött világcsúcsot. Ez előzőleg csak az amerikai Frank Fossnak sikerült 1920-ban Antwerpenben, illetve a lengyel Wladyslaw Kozakiewicznek 1980-ban Moszkvában.