A várakozásnak megfelelően mindkét magyar női kajakos döntőbe jutott a délelőtti középfutamokból. Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara is futamgyőztesként jutott a döntőbe, ahol a hármas, valamint a négyes pályán evezhettek. Csipes remekül kapta el a rajtot, féltávnál Lisa Carringtonnal volt együtt, végül a második helyen ért be az új-zélandi mögött, aki immár nyolcszoros limpiai bajnoknak mondhatja magát, míg Gazsó a hatodik helyet szerezte meg.
A négyesben kétszeres olimpiai bajnok, immár hat ötkarikás éremmel rendelkező Csipes ebben a számban Tokióban is második volt. Gazsó és Csipes a négyesben, valamint a párosban már szerzett együtt egy ezüst- és egy bronzérmet.
A férfiak kajak egyes 1000 méteres versenyében a címvédő Kopasz Bálint meglepetésre a harmadik helyet szerezte meg, Varga Ádám is megelőzte, ő a második lett, ugyanúgy, ahogy Tokióban is. Az olimpiai bajnok a cseh Josef Dostal lett.
Bővebben itt olvashat a kajak-kenu csapat szombati szerepléséről.