Vágólapra másolva!
Milák Kristóf olimpiai aranyérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban Párizsban. A sikere után az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba értékelt a helyszínen a magyar újságíróknak.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.
Milák Kristóf kimagasló hajrával, 49,90 másodperces idővel szerezte meg az olimpiai bajnoki címet férfi 100 méter pillangón szombaton este. A döntő után az úszó - ahogyan azt már megszokhattuk - nem beszélt senkivel, Sós Csaba szövetségi kapitány viszont nyilatkozott a helyszínen, többek között az Origo Sport mikrofonja előtt.

Milák Kristóf, Sós Csaba
Sós Csaba Milák Kristóffal kapcsolatban is nyilatkozott a 100 m pillangó olimpiai döntője után
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sós Csaba Milák Kristófról is beszélt az úszó olimpiai aranyérme után

„Most örülni kell, és én nagyon örülök, hogy sikerült nyernie. És az öröm pillanataiban nem érzem, hogy elemeznem kellene a felkészülését. Helyette kiemelném, hogy Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina után ő a harmadik magyar úszó, aki két egymást követő olimpián aranyérmet nyert. Nem beszéltem vele a verseny után, ha ő akar, bármikor tud velem beszélni. Eddig is így volt, ezután is így lesz – mondta Sós Csaba Milák Kristófról.

Világszám, ahogy úszott, technikai szempontból nézve hozzá képest mindenki másodosztályú pillangóúszó. 

Olyan egyedi, kiváló technikája van, amelyet Tumpek György óta nem láttam. Ugyanakkor 95 méternél sem voltam biztos még a győzelmében, mert a falnak jól kellett kijönnie számára."

Milák Kristóf
Milák Kristóf hatalmasat úszott a 100 méteres pillangóúszás döntőjében 
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sós Csaba arról is beszélt, hogy [Kós Hubertével együtt] a két aranyéremmel és az összesen három éremmel nagyon elégedett lehet a magyar medencés úszósport, mert ez az elmúlt olimpiák átlagához képest magasabb szám. A Mandiner kérdésére pedig tovább beszélt Milákról.
„Nem sokat tudok arról, hogy [Milák Kristóf] mit csinált az elmúlt időszakban, így, 

amíg nem beszélgetek el vele erről, addig nem szeretnék elemzésbe belemenni, mert csak találgatnék. 

Megcsinálta, és az eredményjelző bizonyítja, hogy jól csinálta."

Sós Csaba megjegyezte, Milák egyéni útját tolerálták, de nem szabad elfelejteni, hogy számos nagyszerű magyar edző dolgozik, ilyen az olimpiai bajnokkal kezdő Plagányi Zsolt – akinek jelenlegi tanítványa, Németh Nándor 100 méter gyorson negyedik lett –, az őt csúcsra juttató Selmeci Attila, vagy jelenlegi trénere, Virth Balázs.

Milák Kristóf legjobb idővel készülhetett a szombati döntőre
Az indítás után elsőnek jött fel, de ezúttal a riválisok jóval gyorsabban kezdtek nála
Milák Kristóf
Milák Kristóf
Milák Kristóf legjobb idővel készülhetett a szombati döntőre
Az indítás után elsőnek jött fel, de ezúttal a riválisok jóval gyorsabban kezdtek nála
Milák Kristóf
Milák Kristóf
Milák Kristóf legjobb idővel készülhetett a szombati döntőre
Az indítás után elsőnek jött fel, de ezúttal a riválisok jóval gyorsabban kezdtek nála
Milák Kristóf
Milák Kristóf

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!