Rachel Stuhlmann évekkel ezelőtt azért hagyta ott az élsportot, mert rájött, hogy a teste mutogatásából sokkal jobban megél, mint a teniszezésből. Az amerikai szépség tehát inkább influenszerkedéssel vált világhírűvé, de így is a teniszpálya közelében maradt. Az év első Grand Slam-tornája előtt ráadásul nagy meglepetést okozott: ő lett Varvara Lepchenko edzője az Australian Open előtt.
Stuhlmann a közösségi oldalán osztotta meg, hogy az ausztrál nyílt teniszbajnokság múlt heti selejtezői előtti utolsó pillanatokban felhívta őt az amerikai színekben versenyző teniszezőnő, és megkérdezte, hogy beugorna-e edzőként segíteni őt.
„Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy kijuthattam a pályára, és támogathattam őt, ahogy csak tudtam. Sosem lehet tudni, milyen lehetőségek adódhatnak az ilyen eseményeken, és ez határozottan szórakoztató lehetőség volt számomra" – írta Stuhlmann a korábban világranglista-19. Lepchenko felkérésével kapcsolatban.
Végül Lepchenko számára nem sikerült a bravúr: az első két selejtezős meccsét ugyan megnyerte, de a kvalifikáció utolsó körében kikapott, így nem jutott fel a vasárnap kezdődött főtáblára.