Vágólapra másolva!
Az orosz származású ausztrál teniszezőnő, Ariana Rodionova a hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy kilenc év házasság után válik a férjétől, az egykori AFL-sztártól, Ty Vickerytől.

Rodionova számára nem alakult jól az Australian Open, ugyanis már a második selejtezőkörben kiesett a német Eva Lys ellen. A 35 éves teniszsztár pedig nem rég beszámolt róla, hogy a házassága is véget ért. Mindezt egy meglehetősen furcsa és humoros hangvételű videóban erősítette meg a pár. 

2024 US Open - Day 2
OnlyFans-oldalt indított az ausztrál teniszsztár, Arina Rodionova
Fotó: Getty Images via AFP 

"Már körülbelül egy éve külön élünk. Eddig csak a barátok és a családnak beszéltünk erről, de azt szerettük volna, ha mindenki megtudná, hogy válni fogunk. Természetesen továbbra is barátok maradunk. Nagyon szeretjük egymást, de néha ez nem elég" – mondta Rodionova a videóban.

A rutinos játékos ezt követően a férjéhez fordult, és a barátságuk jelképeként próbált kezet fogni, ám a korábbi amerikaifocista Vickers a keze helyett egy félig megrágott banánt nyújtott át. A kilenc év után váló pár ezt követően nagy nevetésben tört ki.

A 35 éves teniszezőnő nemrég indította el saját OnlyFans-oldalát, ahol bikinis fotókat és exkluzív tartalmakat tervez megosztani a követőivel. Érdekesség, hogy Rodionova karrierváltása éppen a válás bejelentésével egy időben történt, vagyis nem kizárt, hogy a kettőnek van köze egymáshoz – írja a The Sun.

A 2016-os riói olimpián is résztvevő Rodionova pályafutása során a legjobb egyéni világranglista-helyezése a 97. hely volt.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!