Vágólapra másolva!
A korábbi nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury bejelentette, hogy visszavonul a profi ökölvívástól. Tyon Fury legutóbb decemberben bokszolt, amikor elveszítette a WBA, a WBC és a WBO világbajnoka, Olekszandr Uszik elleni visszavágóját.

A 36 éves Fury korábban már bejelentette visszavonulását, miután 2022 áprilisában legyőzte Dillian Whyte-ot, de hat hónappal később visszatért. A brit két alkalommal volt nehézsúlyú világbajnok, mérlege 34 győzelem, két vereség és egy döntetlen.

„Üdv mindenkinek, rövidre fogom fogni a dolgot. Szeretném bejelenteni, hogy visszavonulok a boksztól, ez egy igazi élmény volt, minden egyes percét imádtam, és ezzel fejezem be; Dick Turpin maszkot viselt” - jelentette be a korábbi bajnok a közösségi oldalain.

A brit 2015-ben sokkolta a sokáig regnáló világbajnokot, Vladimir Klicskót, akitől elnyerte a WBA, az IBF, a WBO, az IBO és a The Ring nehézsúlyú világbajnoki öveit. Fury több mint két és fél évig nem bokszolt, mentális problémákkal küzdött, majd 2018-ban tért vissza a küzdőtérre, és Deontay Wilder legyőzésével újra világbajnok lett.

Frank Warren, Fury promótere, a BBC Radio 5 Live-nak elmondta, hogy nem beszélt Furyval a visszavonulásának bejelentése előtt, elmondása szerint nem akarta befolyásolni a sportolót.

Tyson Fury decemberben, az Olekszandr Uszik elleni, másodszor is elveszített mérkőzését követően csalódottan nyilatkozott. Később egy Anthony Joshua elleni meccs körvonalazódott, de ez most a visszavonulás miatt úgy tűnik, már nem valósulhat meg.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!