Az angolok 20 évvel ezelőtti világbajnoka, Shaun Murphy 2015 után a második Masters-győzelmét szerezte. A londoni Alexandra Palotában rendezett, egyik legrangosabbnak számító torna fináléjában a 42 éves sznúkerjátékos 10-7-re győzte le a regnáló világbajnok honfitársát, Kyren Wilsont. Murphy ráadásul a torna során egy maximum (147-es) brékig is eljutott, méghozzá a Mark Allen elleni elődöntőjében.
A 2022 nyarán gyomorszűkítő műtéten átesett Shaun Murphy számára a londoni Masters a második verseny volt a 2025-ös évben, az elsőt Magyarországon játszotta, ahol harmadik lett – a Budapest Snooker Mastersen Révész Bulcsú 6-0-ra legyőzte őt. Elmondása szerint azonban a budapesti torna még segített is neki abban, hogy Londonban a trófeáig meneteljen.
A Masters-döntő ugyanakkor néhány perc késéssel indult, ugyanis
egy darázs zavarta meg az első frém kezdőlökésére készülő Shaun Murphyt.
A sznúkeres próbálta elhessegetni a darázst, ám az ismét felé repült, mire Murphy menekülni kezdett. Olivier Marteel játékvezető ekkor mondta neki, hogy „ne csinálj semmit", ez pedig hatásosnak bizonyult, hiszen sikerült eltüntetni az állatot, és elkezdődhetett a mérkőzés.
Shaun Murphy a karrierje negyedik Triple Crown-trófeáját szerezte: korábban egy-egy világbajnokság, Egyesült Királyság Bajnoksága és Masters győzelemmel rendelkezett.