Vágólapra másolva!
Azzal, hogy Milák Kristóf az olimpia után nem jelölte meg, kinek köszönhette sikereit, nem volt szerencsés, de az, hogy mindez előfordulhatott, nem az úszó, hanem a Sporttörvény hibája - ezt mondta az M4 Sportnak adott interjújában Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

A párizsi olimpia után derült ki, hogy a 100 méteres férfi pillangóúszás olimpiai bajnoka, Milák Kristóf nem nevezte meg azokat az edzőket - elsősorban Virth Balázst -, akik segítettek neki az olimpiai aranyérem megszerzésében. Virth Balázs így nem részesülhet az olimpiai életjáradékban. Wladár Sándor erről a következőket mondta. "Ami Virth Balázzsal és edzőtársaival történt, nagyon rosszul esett nekem. Ez a történet számomra elfogadhatatlannak bizonyult. Választás elé kerültem: vagy az edzőim mellé állok vagy nem. 

Az első mellett döntöttem, s levelet írtunk Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ennek az volt a lényege, hogy szerintem 

nem helyes, ha ma, Magyarországon az olimpiai életjáradék kérdésében egy sportolónak 100 százalékos döntési lehetősége van, s ezzel kapcsolatban nincs jogorvoslati lehetőség.

Jelenleg ez a helyzet. Milák sem a felkészítő edzőjét, sem a nevelő edzőjét nem nevezte meg. Éppen ezért Virth Balázzsal, Plagányi Zsolt nevelő edzővel, Zala György erőnléti edzővel vagy éppen Egerszegi Klárával nagyon ki lett szúrva. Ezek az edzők hatalmas hasba vágást kaptak, én beszélek velük. Az sem volt helyes, hogy az olimpia utáni kitüntetésekre meg sem hívták Virth Balázst. 

Milák Kristóf
Milák Kristóf döntése hasba vágott néhány magyar úszóedzőt
Fotó:  Csudai Sándor - Origo  /  Milák Kristóf mégis kommunikál?

Az, hogy ez a helyzet előállhatott, annak a következménye, hogy rossz a Sporttörvény. Egy ideig jeleztem ezeket a hibákat, de süket fülekre találtam. Ekkor írtunk levelet a miniszterelnök úrnak. Megjegyzem, hogy emiatt eléggé kihúztam a gyufát, több helyről kaptam hideget-meleget, de inkább hideget. Az igazságosság, a méltányosság fontos volt mindig nekem. 

Orbán Viktor úr úgy döntött, hogy felül kell vizsgálni a törvényt. Mi nem akarjuk megmondani azt, hogy mi a helyes. De az, hogy változtatni kell, az biztos.

Wladár Sándor beszélt az Év sportolója gáláról és az Év edzője megválasztásáról is. "Virth Balázs a tízes listára sem került fel, de az tényleg hidegzuhany volt a számomra, hogy nem Szokolai László lett az év edzője. 

Ez az ember három versenyzővel 12 olimpiai, világ és Európa-bajnoki érmet nyert, lemaradt a győzelemről.

Wladár szerint ez egy szubjektív döntés volt, azt is elmondta, hogy beszélt Szokolaival, aki nem sértődött meg a döntésen. "Szokolaiban nem volt tüske, bennem volt, de nem is ez a lényeg, hanem az értetlenség, ami ezt az egészet körülvette."

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke beszél a decemberi rövidpályás úszó-világbajnokság kezdete előtt 100 nappal tartott sajtótájékoztatón a vb helyszínén, a budapesti Duna Arénában 2024. szeptember 2-án
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Wladár Sándor beszélt Milák Kristóf jelenlegi helyzetéről. "Nem régen volt egy kerekasztal-beszélgetés, amelyen Szabó László paralimpiai elnök, Markovits László, a Vasas elnöke és Gergely István, a Honvéd elnöke vett részt. Négyesben ültünk le, az volt a téma, hogy Szabó Álmos vezető edző, aki a paraúszókat is edzi, hogyan tudja Milák Kristóf felkészítését is összeegyeztetni a paraúszók felkészítésével. A múltról már nem akartunk beszélni, s most sem tenném meg. Milákról a szövetség részéről én, a Honvéd részéről Gergely István fog kommunikálni, meg az edzője, Szabó Álmos. 

Annyit elmondhatok, hogy Milák edz és elkezdte a felkészülést az idei versenyekre.

A teljes interjút itt tudja megnézni:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!