„Remekül éreztem magam” - mondta Cannonier a mérkőzés utáni interjújában. „Még öt menetig tudnám ezt csinálni, ha kellene”. A mérkőzésen Rodrigues erősen kezdett, és az első menetben kétszer is megrendítette Cannonier-t, egy jobb kezes ütéssel, majd egy bal horoggal. A veterán bunyós azonban mindkét ütésből talpra ált, de Rodrigues nagyobb arányban vitte be a találatokat, és az egész menetben nyomást gyakorolt ellenfelére. Ezzel kapcsolatban a későbbi győztes így fogalmazott: "Gregory pokolian keményen üt, és nagy ütéseket osztogatott. Képes voltam átvészelni a vihart, és meg tudtam őrizni a nyugalmamat még azokban az igazán kemény helyzetekben is.”
A harmadik menetben aztán Cannonier és Rodrigues kemény ütéseket váltott egymással, és Rodrigues volt a jobb ezekben. Végül azonban Cannonier ellopta a menetet egy kegyetlen ütéssel az utolsó 20 másodpercben, amikor egy jobb könyökössel padlóra küldte ellenfelét a ketrecben. Sőt, itt még a földön is folytatta tovább az ütlegelést, de a gongszó közbeszólt. A lassan 41 éves sportoló azt mondta, nem hallotta a dudaszót, és azt hitte, hogy Herb Dean vezetőbíró lépett közbe, hogy megállítsa a küzdelmet - végleg.
„Felálltam, és úgy néztem körbe, hogy „Hogy lehet, hogy senki sem olyan izgatott, mint én?”” - mondta Cannonier. „De aztán megerősítették, hogy csak a menet vége volt, én pedig azt gondoltam, hogy 'Uhh, oké'.”
Úgy tűnt, Rodrigues nem tudott igazán magához térni az ütések után, így az ellenfele a vérszagot megérezve, a negyedik menet elején azonnal újra támadásba lendült. A „Killa Gorilla” újra megsebezte a „RoboCop”-ot, és a bíró kénytelen volt közbe lépni és leállítani a meccset - ezúttal végleg.