Vágólapra másolva!
Az angol Chris Eubank Jr. és Conor Benn összecsapása előtt óriási botrány robbant ki, miután előbbi egy tojást vert szét ellenfele fején a bokszmeccset megelőző médiaeseményen. A vétkes később azt nyilatkozta, egyáltalán nem bánta meg a tettét, és ha lenne rá alkalma, újra így cselekedne.

A két ökövívó április 26-án a Tottenham Hotspur Stadionban lép majd szorítóba, de már a meccset felvezető manchesteri sajtóesemény is botrányba fulladt. A hangulat végig feszült volt, a felek káromkodva szidták egymást, majd Eubank elővett a zsebéből egy tojást, és bal kézzel arcon ütötte Bennt. Az amúgy is ingerlékeny Benn mellett ott állt az apja is, végül mindkét bokszolót biztonsági őrök tartották vissza. A két ökövívó eredetileg 2022 októberében csapott volna össze egymással, de Benn megbukott egy önként vállalt doppingteszten, ami kétéves csatát hozott a doppingellenes hatóságokkal, majd novemberben térhetett vissza az eltiltása után. A WBC 2023 februárjában készített független jelentése szerint Benn a „nagymértékű tojásfogyasztása” miatt bukhatott meg a teszten – Eubank pedig emiatt döntött úgy, hogy megalázza riválisát.

A brit bokszéletet felügyelő testülettől (British Boxing Board of Control) a 35 éves ökölvívó büntetésre számíthat, ám a brightoni bunyós egyáltalán nem bánta meg a tettét, sőt, elmondása szerint újra így cselekedne riválisával szemben.

Ha lenne rá lehetőségem, újra megtenném. Az, hogy én tojást dobtam valakire – aki abszurd módon azt állítja, hogy ezért bukott meg két drogteszten -, nem egy nagy dolog. Megérdemelte, hogy megalázzák”

– szögezte le Eubank, aki egyébiránt „mocskos kis omlettnek” nevezte Bennt.

„Átléptem egy határt? Az elmúlt 2 és fél év alatt sokan tettek így. Itt ülök a bokszvilág két legaljasabb figurájával – egy csalóval és egy olyan emberrel, aki mindent megtett, hogy segítsen neki megúszni a dolgot. Mindig is tiszteltem minden bunyóst, akivel küzdöttem, egy kivételével. A tiszteletet az igaz bunyósoknak tartogatom, akik nem csalnak, de itt nincs tisztelet” – tette hozzá a 35 éves ökölvívó.

 

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!