Chris Eubank Jr. volt az, aki a manchesteri médiaeseményen úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne Conor Bennt egy tojással arcon csapni. A riválisok április 26-án a Tottenham Hotspur Stadionban lépnek majd szorítóba. A sajtóesemény végig feszült volt, a felek káromkodva szidták egymást, majd Eubank elővett a zsebéből egy tojást, és bal kézzel arcon ütötte Bennt. Az amúgy is ingerlékeny Benn mellett ott állt az apja is, végül mindkét bokszolót biztonsági őrök tartották vissza.
A páros 2022 októberében bokszolt volna eredetileg, de Benn megbukott egy önként vállalt doppingteszten, ami kétéves csatát hozott a doppingellenes hatóságokkal, majd novemberben térhetett vissza az eltiltása után. A WBC 2023 februárjában készített független jelentése szerint Benn a "nagymértékű tojásfogyasztása” miatt bukhatott meg a teszten.
„Nyilvánvalóan szennyezett tojás miatt bukott meg két teszten is, úgyhogy akkor újra megfertőztem egy kis tojással” – posztolt az eset után Eubank a közösségi oldalán.
„Izgatottan várom, hogy véget vessek ennek az embernek a karrierjének” - mondta a 28 éves Benn, aki mind a 23 meccsét megnyerte eddig, 14-et kiütéssel. A 35 éves Eubank több mint 13 éves pályafutása során 34 győzelmet aratott, és lényegesen magasabb szinten bokszolt. Vereségeit a korábbi világbajnok Billy Joe Saunders, George Groves és Liam Smith ellen szenvedte el.
A páros csütörtökön a Tottenham Hotspur Stadionban ismét médiaeseményen vesz részt, lehet, arra is érdemes lesz figyelni.