Weöres Szabolcs második magyarként vágott neki november 10-én a Vendée Globe, kikötés nélküli, egyszemélyes, több hónapon át tartó földkerülő vitorlásversenynek. Az 51 éves vitorlázó szinte rögtön a táv elején olyan szerencsétlenül borult fel az Atlanti-óceánon, hogy később fel kellett adnia a négyévente megrendezésre kerülő versenyt.
Weöres a közösségi oldalán reagált Fa Nándor írására.
"Épp 30 csomós szél közepette, még partot sem értem, de a hírek eljutottak hozzám…" - kezdi a bejegyzését.
Weöres visszautasítja Fa Nándor vádjait, miszerint „visszaélt a támogatói bizalmával”. Weöres szerint a projekt a Fa Nándorral közösen kidolgozott költségvetés szerint zajlott, Weöres pedig állítja, nem vett fel fizetést a cégtől, a támogatóival kötött szerződéseivel pedig minden évet követően elszámolt.
A nyitott elszámolások lezárásig így NEM beszélhetünk számlán megmaradt pénzekről, csupán elszámolási kötelezettséggel terhelt előlegekről - írja az esetlegesen számlán maradhatott pénzekkel kapcsolatban.
Az én lelkiismeretem és gazdálkodásom tiszta. Nincs körpanorámás lakásom Les Sables D’Olonnes-ban, nem vettem luxuskatamaránt, a Projektben résztvevő családtagjaim nem fizetésért dolgoztak, nincs nagy gumi motoroscsónakom, nincs BMW-m, nem maradt több tonna carbon a garázsomban, és nem fogom tudni eladni a hajómat közel 1 millió euróért. Hiányolom az elvárható professzionalitást a magyar IMOCA Csapat szervezetén belül kezelendő információk kommunikációja tekintetében; sérelmezem a Támogatói szerződések titoktartási előírásainak megsértését, valamint a becsület- és jóhírnév megsértésével járó kommunikációt és hogy a Szponzori Körben felmerülő esetleges kérdéseket a nyilvánosságon keresztül kezelte Nándor.
Méltatlannak és felháborítónak érzem a hátbatámadásos, lejárató kommunikációt, amely nem csak jómagamnak, hanem a Vendéé Globe ügye egészének, és ezzel minden érintett Szereplőnek, Támogatónak és Segítőnek is ÁRT! - zárta a bejegyzését Weöres Szabolcs.