Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet, a MOL Pályán Kívül podcastben válaszolt többek között a saját pályafutásával és a párizsi olimpiával kapcsolatos kérdésekre, majd az interjú végén elnézést kért azért, amiért az utóbbi időszakban nem mindig a legmegfelelőbben kommunikált.
"Köszönöm szépen annak, aki meghallgatott, és nem mehetek el amellett sem, hogy nem kérek elnézést, azért, hogy én az elmúlt időszakban megbántottam olyan embereket, akiket nem szerettem volna.
Felismertem ezeket a dolgokat, igyekszek változtatni, többek között a kommunikációmon is,
mert ha ezt egy picit jobban tudom alkalmazni, akkor akár még jobban elsülhetett volna ez az egész dolog. Hibáztam, sajnálom, ezt szerettem volna elmondani" - zárta a terjedelmes beszélgetést Milák Kristóf.
A kétszeres olimpiai úszóval kapcsolatban azóta újabb hírek láttak napvilágot, a Magyar Nemzet értesülései szerint pénteken Tenerifére utazik háromhetes edzőtáborba Szabó Álmos csapatával. Milák új edzője, aki Virth Balázs helyébe lépett, 2016 óta kiemelten paraúszókkal foglalkozott, kifejezetten nagy sikerrel: felesége, Illés Fanni a tokiói paralimpián, Pap Bianka pedig ott és tavaly Párizsban is aranyérmes lett.
Szabó Álmos most a két paraúszó klasszis mellett Milák Kristóf felkészülését is irányítani fogja a tenerifei edzőtáborban.
Idén április 9. és 12. között rendezik az úszók országos bajnokságát, az lehet az első komolyabb visszajelzés arról, hogyan halad Milák felkészülése új edzője irányításával. A 24 éves úszó célja, hogy a szingapúri világbajnokságon rész vehessen, így az idei lehetne az első vb, amelyen 2022 után indul, amikor Budapesten még Virth Balázs tanítványaként 100 és 200 méter pillangón is aranyérmet szerzett, az utóbbin a mai napig élő világcsúcsával. Azóta Milák 2023-ban a fukuokai, 2024-ben pedig a dohai vb-n sem vett részt, de a párizsi olimpián aranyérmes lett 100 méter pilangón.