Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Simona Halep, kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező.

A 33 éves játékos a kolozsvári torna első fordulójában - Lucia Bronzettivel szemben - elszenvedett kedd esti vereségét követően a pályán közölte, hogy felhagy a tenisszel. 

Transylvania Open 2025 - WTA 250 Tournament - Day 2
A korábbi világelső Simona Halep a kolozsvári Translyvania Openen elszenvedett korai búcsú után a visszavonulásáról beszélt
Fotó: NurPhoto via AFP

"Nem tudom, hogy boldogságot vagy keserűséget okoz mindez, talán mindkét érzés bennem van, de az biztos, teljes nyugalommal hoztam meg a döntésem" - mondta a klasszis teniszező. 

"A testem nem bír annyit, ami ahhoz kell, hogy a korábbi szinten teljesítsek.

Odáig eljutni nagyon nehéz, tudom jól, mennyire nehéz. Ezért szerettem volna pályára lépni ma és elköszönni tőletek."

Halep karrierje során 24 WTA-tornán diadalmaskodott, legnagyobb sikereként pedig megnyerte a 2018-as francia, majd a 2019-es amerikai nyílt bajnokságot. Az ausztrál nyílt bajnokságon egyszer (2018), a Roland Garroson kétszer (2014, 2017) csak a döntőben veszített. A világranglistán először 2017 októberében volt az élen, a rangsort összesen 64 hétig vezette - írja az MTI.

A kiváló játékos legutóbb a 2022-es US Openen szerepelt Grand Slam-viadalon, melyen rögtön az első fordulóban búcsúzott és az ott adott mintájával fennakadt a doppingellenőrzésen. Később, 2023 szeptemberében két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották, de ő mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és jelezte, hogy sohasem használt tudatosan tiltott szert. Az ügyben fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely négy évről kilenc hónapra csökkentette a büntetést. A román játékos így tavaly márciusban, Miamiban visszatérhetett, ám azóta sérülések miatt mindössze hat mérkőzésen tudott pályára.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!