Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu– Borics Ádám legközelebb április 3-án harcol a PFL tornáján. Hogy jött a felkérés, mit lehet tudni ennek a tornának a lebonyolításáról és díjazásáról?
– Ha jól emlékszem, még 2023 végén már szó volt arról, hogy eladják a PFL-nek a Bellatort. Én pont akkor váltottam menedzsert és nem volt nagyon sok választásom, így a PFL átvette a szerződésemet. Gondolkoztam azon is, hogy promóciót váltok, de mivel akkor az utolsó meccsem pont egy vereség volt, ezért maximum egy kisebb szervezethez mehettem volna, ezért ez lett a legjobb opció, alá is írtam velük még két szezonra, 2024-2025-re. Ekkor még úgy volt, hogy a PFL-tornák mellett bunyózhatok a Bellatorban is, akkor úgy tűnt, megtartják azt a márkát is, de végül erre nem került sor, a Bellatort megszüntették.

Fotó: Mohammed Saad/Anadolu via AFP/2024 Anadolu
Egy új rendszerben verekszünk, szezonokat csinálnak, mint a Major League-ek, így az első meccsem áprilisban lesz a tornán, siker esetén aztán majd júniusban, végül a nyolcas döntő fináléjára augusztusban kerül sor.
A harcosok minden mérkőzésre ugyanúgy kapnak meccs pénzt, de a végén a bajnoknak az öv mellé még jár egy félmillió dolláros csekk is. Tavaly lett volna jó ezt megnyerni, mert akkor még egymillió volt a fődíj, de az orosz srác akkor lépett rá a bokámra, ami megrepedt, így nem indulhattam el azon a tornán.
– Az ellenfele Jesus Pinedo lesz, aki 2023-ban megnyerte a PFL pehelysúlyú tornáját és akkor a világ tíz legjobb bunyósa közé választották ebben a súlycsoportban. Mit érdemes még róla tudni?
– Egy korábbi PFL-bajnokról beszélünk, aki el is tette az egymillió dollárt a végén, szóval jó sok pénze is van (nevet - a szerk.). Komolyra fordítva a szót, az egyik, ha nem a legkeményebb harcosról beszélhetünk ebben a nyolcas mezőnyben, veszélyes bunyós. De mindig is úgy voltam vele, ha a legjobb akarsz lenni, akkor a legjobbakat kell megverni. Szerintem bunyóztam már ilyen szintű srácokkal, éppen ezért egy rendkívül kemény meccsre számítok, de magabiztosnak érzem magam.
– Jesus utoljára 2023 novemberében lépett ketrecbe, Ön pedig 2024 áprilisában. Az ellenfele nagyobb kihagyása inkább előny vagy hátrány neki?
– Azt se felejtsük el, hogy abban az évben négyszer is bunyózott. Arról volt szó, hogy 2024 végén újra meccselhet, azonban akkor nem hozta a súlyt, de szerintem most már összeszedi magát és nem lesz ezzel problémája.
Abban bízok, hogy a legjobb formájában lép ketrecbe, ahol az élete formájában lévő Borics Ádámmal verekszik majd, aztán összehozunk egy jó bunyót, amelynek a végén majd az én kezemet emelik a magasba.
Borics Ádám mindent megtesz a sikerért
– Milyen meccsre készül ellene, mi lehet a nyerő taktika?
– Ő egy magasabb srác, mint én, ami elég érdekes, hogy 66 kg-ban van ilyen. Fordított alapállású, elég vad a stílusa, nehéz kezei vannak (nagy ütő - a szerk.). Komplett bunyósról van szó, aki inkább az álló harcot erőlteti. Nyilván úgy kell készülni egy ilyen ellenfél ellen, hogy tudatosan figyelni kell arra, hogy fordított alapállású, ami miatt egy kicsit másképpen kell ellene küzdeni. Pont emiatt egy UFC-veteránnal, Michael Johnsonnal készülök, aki szintén fordított alapállású bunyós.
A meccsre egyébként már meg van már a taktikánk, de erről egyelőre csak ennyit mondanék.
– Mikor kezdte az edzőtábort, hogy néz ki egy hete?
– Január második hetében jöttem vissza Floridába, és rögtön bele is álltam az edzésekbe. Ha jól emlékszem nyolc héttel a meccs előtt mondták meg, ki lesz az ellenfelem, és azt is, hogy áprilisban pontosan mikor is lépek ketrecbe.
Az edzőtábor kapcsán sok mindenben változtattam, kevesebbet nyomkodom a telefonon, kevesebb energiát fordítok a közösségi médiára. Általában napi kettőt edzek, reggelente 7.00-7.30 körül kelek, majd 10.00-től jön az első edzés, kivéve hétfőn, amikor 9.00-kor kezdek, amúgy kétórás edzésekről beszélhetünk. Délutánonként 16.00-tól kezdődik a második tréningem, szombatonként pedig valamikor csak egyet edzek. Folyamatosan figyelem a testemet és a kapott adatokat, amelyeket egy program segítségével elemzek, így ebből a szempontból más a helyzet, mint régen volt. Most, ha fáradtnak érzem magam és ezt mutatja a rendszer is, akkor jobban figyelek a regenerálódásra. Régen úgy volt, hogy csak a szívem vitt egy idő után előre az edzéseken és ki voltam a táborok végére, de most sokkal tudatosabban készülök.
Most már tényleg azt mondhatom, hogy napi 24 órás munka ez nekem. Folyamatosan számolom a kalóriákat, esténként van egy kis rituálém, masszázs pisztollyal lelazítom az izmaim, jógázok, aztán meditálok egy kicsit, plusz nincs kék fény lefekvéskor, de ez egy körülbelül 1,5 órás folyamat az elalvás előtt.
– Nyugodtabb az idegrendszere?
– Sokkal, abszolút. Kicsit túltoltam az utóbbi időben, mert a profi sportolás mellett a közösségi médiát is pörgettem, videókkal is, mellette van egy edzőtermem, azon is sokat agyaltam. Ez is volt a baj, túl sok felé jártak a gondolataim és ezért az idegrendszerem is túl volt terhelve. Beszéltem egy biológussal, aki elmondta, a vérképem alapján nem alszok eleget, de ez így is volt, mert hiába feküdtem le időben, nem tudtam elaludni, emiatt nem volt pihentető az alvásom, ezért ez most egy nagy változás nekem.
– A felkészülése kapcsán még egy gondolat, milyen speciális eszközei vannak a pisztolyon kívül?
– Van egy kisebb jeges fürdő, egy kicsi szauna és többek között egy nyirokmasszírozó gépem is van. Nekem ez a luxus, erre költök, de ez egy befektetés, mert egészségesebb leszek és a teljesítményemen is javít.
– Továbbra is Robbie Lawler a vezetőedzője?
– Igen, mellette vannak még srácok, akik segítik a felkészülést, de ahogy mondtam, a fordított alapállás miatt most Michael Johnson a fő segítőm a meccsre. Mellette Gilbert Burns-szel is szoktam edzeni, együtt járunk földharcra, de ő egy másik súlycsoportot képvisel.
– Robbie Lawler kapcsán március 9-én jelentette be az UFC, hogy júniusban beiktatják a halhatatlanok (Hall of fame) közé. Volt egy kis ünneplés közösen a jó hírt követően?
– Nem találkoztam vele, és őszintén ez most nem is jött olyan jól, mert szombatonként 3-4-en, többek között Michael Chanderrel (korábbi Bellator-bajnok - a szerk.) Lawler garázsában szoktunk köredzést csinálni, és ez most emiatt nem volt, sőt, lehet még március közepén is kimarad a dolog. Egyébként nem egy ünneplős típus, inkább az edzésekre fókuszál, ő mutatta meg nekem korábban a légzéstechnika fontosságát is. Egészen pontosan még tavaly, amikor megsérült a bokám, akkor hozott egy speciális gépet, ami összeforraszthatja a bokám, és akkor beszélt erről.
– Az április meccse után tervezi, hogy hazajön?
– Nem, mert abban bízom, hogy jön majd a folytatás június 12-én az elődöntővel. Ha azt sikerül abszolválni, akkor elgondolkoznék a dolgon, de jussunk el előbb odáig, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.