Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Sprinterfesztiválnak szánták a rendezők, ehelyett azonban az utolsó öt kilométeren egymást követő horrorbukásokról marad emlékezetes az idei Brugge – De Panne belga egynapos kerékpárverseny.

Az 1977 óta megrendezett nyugat-flandriai kerékpárverseny 49. kiadása – már, ami a férfiakat illeti, mert 2018 óta női verseny is van – nem egészen úgy sikerült, ahogy azt a szervezők a jubileumi 50. futam felvezetéseként tervezték. A 195,6 kilométeres táv, ami a csodálatos Bruges-ből indul és a tengerparti nyaralóhelynek mondott De Panne-ban ér véget, a földrajzi adottságokból kifolyólag igazi sprinter csemegének számít. 

A rendezők is évről évre olyan mezőnyt hívnak meg, amellyel garantált, hogy világklasszis sprinterek között dől majd el az elsőség. Nos, az idei nagy sprinterfesztiválból inkább horrorshow lett, az utolsó öt kilométeren ugyanis egymást követték a brutális bukások, és 

a végén már nem is amiatt kellett izgulni, hogy ki lesz a győztes, hanem azért, hogy ne történjen tragédia.

A győzelmet végül az UAE Team Emirates kolumbiai bringása, Jun Sebastián Molano szerezte meg az olasz Jonathan Milan (Lidl-Trek) és az észt Madis Mihkels (EF Education-Easy Post) előtt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!