Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Milánó–Torinó végén az UAE Team Emirates mexikói kerékpárosa a Visma-Lease a Bike brit versenyzőjét, Ben Tullettet és az Uno-X norvég bringását, Tobias Halland Johannessent előzte meg egy hármas sprint végén. A 21 éves Isaac del Toro profi karrierje első egynapos győzelmét lehúzott cipzárral ünnepelte, ennek következtében pedig a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) 200 svájci frankos (83 ezer forintos) pénzbüntetésre ítélte, valamint elvette a sikerrel eredetileg járó UCI-pontokat.

Fotó: NurPhoto via AFP/Michele Maraviglia
Del Toro a versenyt követően elárulta, hogy nem akart kiszúrni a ruhán feltüntetett szponzorokkal, hanem azért nem húzta fel a cipzárt, mert nem tudta: az
a verseny közben eltörött, és a csapatkocsiból sem tudták megjavítani, mezcserére pedig nem volt lehetősége.
Isaac del Toro részt vesz szombaton az év első Momentumán, a 289 kilométeres Milánó–Sanremo klasszikus kerékpárversenyen is, ahol minden bizonnyal Tadej Pogacart segítheti győzelemhez. Az idén 116. alkalommal sorra kerülő északolasz verseny előestéjén a Visma-Lease a Bike 26 esztendős magyar bajnok bringása, Valter Attila is elindul, az ő fő feladata a holland sprinter Olav Kooij segítése lesz.
Szombaton a nőknek is megrendezik a Milánó–Sanremót, a 156 kilométeres távon Vas Blanka képviseli a magyar színeket, az előzetesen benevezett Zsankó Petra betegség miatt visszalépett.
Videón a Milánó–Torinó országúti kerékpárverseny hajrája: