Pedig volt, amikor úgy tűnt, hogy Liu Shaoang nem segíthet majd a kínai váltónak, hiszen szombaton az elődöntőben súlyos sérülést szenvedett. A fináléban úgy állt rajthoz, hogy ezt az orvosok és az edzők sem javasolták neki - írja a Magyar Nemzet.
Az elődöntőben a kínai váltó az élen haladt, amikor a hollandok szabálytalanul akartak előzni, ütközés lett a vége, Liu Shaoang pedig a palánknak vágódott. Az esés közben ráadásul a bal lábán levő korcsolyájának éle belefúródott a jobb térdébe, s azonnal kórházba szállították.
Miközben varratokat kapott a kórházban, Liu Shaoang többször is azt mondta az orvosnak: „Kérem, varrja szorosabbra, holnap versenyeznem kell”.
Tegnap bementem a kórházba, ahol elláttak, három öltéssel varrták össze a sebemet. Az orvos azt javasolta, hogy lépjek vissza a versenytől. Miután reggel felkeltem, beszéltem az edzőinkkel, és ők sem javasolták, hogy folytassam a versenyt. De én úgy döntöttem, hogy versenyezni akarok, nem akartam feladni
- mondta a verseny után a korábban magyar színekben olimpiai bajnok versenyző.
Liu Shaoang vasárnap az 1000 méteres táv negyeddöntőjében is rajthoz állt, ott is elesett, de így is vállalta a váltós szereplést, amiben testvérét, Shaolint lecserélték. Liu Shaoang stabilan teljesített, kulcsfontosságú előzéseket hajtott végre a táv második felében, és az utolsó pillanatokban visszaverte a dél-koreai versenyző támadását, így Kína megszerezte az értékes ezüstérmet.
Liu Shaoang az Instagram-oldalán több fotót is megosztott, amin látszik a mély seb, amit össze kellet varrni.