Vágólapra másolva!
Gyászol a magyar sportvilág. Hetvenhat éves korában meghalt Szabó Ferenc Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes cselgáncsozó, edző és hetedik danos nagymester.

Szörnyű hírt közölt az MJSZ, meghalt az Eb-ezüst és -bronzérmes Szabó Ferenc.

gyász, gyertya, mécses, halál, hír, halálhír, meghalt
Meghalt a magyar sporttlegenda, Szabó Ferenc
Fotó: Shutterstock/Anna_Kim

Meghalt Szabó Ferenc

A magyar szövetség (MJSZ) szerdán közölte az olimpiai és világbajnoki hetedik helyezett sportember halálát.

Szabó Ferenc a Bp. Spartacus és az Újpesti Dózsa szakosztályában versenyzett, s a pontszerzők között zárt 1971-ben a ludwigshafeni világbajnokságon, majd az első magyar olimpiai szereplés idején is 1972-ben Münchenben. Az Európa-bajnokságokról 1977-ben ezüst-, 1971-ben bronzéremmel tért haza, kétszeres ötödik helyezett, juniorként Eb-ezüstérmet (1968) nyert, ez utóbbi volt az első magyar érem az utánpótlás világversenyekről. Magyarországon háromszor (1968, 1971, 1977) az év dzsúdósának választották - írja az MTI.

A hetedik danos mester az Egerági Üstökös SE és a Varga Cseppek SE színeiben gyerekek százaival ismertette meg a sportágat, s gyermekei egyaránt kötődnek a sportághoz: Szabó Franciska U23-as Európa-bajnoki címet szerzett, Szabó Katinka az U23-as, a junior és az ifjúsági Európa-bajnokságon is nyert bronzérmet, Szabó Frigyes pedig csapatban Európa-bajnoki harmadik helyezett és Grand Prix-bronzérmes lett.

Szabó Ferencet az MJSZ a saját halottjának tekinti.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!