A hatalmas tehetségnek tartott Alex Eastwood a Hurricane Combat and Fitness Club egyesület tagja volt, amelynek színeiben fekete övet szerzett kickboxban. A korábban 6 győztes meccset is maga mögött tudó 15 éves sportoló 2024 októberében indult volna a Portugáliában rendezett kick-box világbajnokságon, ám erre már nem kerülhetett sor. A brit harcos tavaly júniusban három egyéni menetet vívott a wigani Platt Bridge kickbox edzőteremben, ám az egyik mérkőzése során súlyos fejsérülést szenvedett és összeesett, ezért azonnal a városban található Royal Albert Edward Kórházba szállították.
A CT-vizsgálat során kiderült, hogy a fiatal fiú agyvérzést kapott, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni az életét, Eastwood július 2-án belehalt kritikus sérüléseibe.
A halottkém, Michael Pemberton az Eastwood halálával kapcsolatos nyomozás előtti felülvizsgálat során sürgette a kormányt, hogy vezessen be szigorúbb védelmi intézkedéseket a küzdősportokban részt vevő gyermekek megóvása érdekében. A fiatal sportoló ugyanis egy nem engedélyezett, ellenőrizetlen mérkőzés keretein belül szenvedett tragikus kimenetelű sérülést, egy olyan ütközet során, amelyet nem egy hivatalos bajnokság részeként rendeztek meg.
„Üdvözöljük a halottkém döntését, hogy a jövőbeni halálesetek megelőzéséről szóló jelentést ad ki, amely rávilágít az ifjúsági küzdősportokkal kapcsolatos súlyos biztonsági kérdésekre.
Ez egy fontos lépés abba az irányba, hogy más családoknak ne kelljen elszenvedniük azt a szívfájdalmat, amit mi Alex tragikus halála után átéltünk. Hálásak vagyunk a halottkémnek, amiért felismerte az ifjúsági küzdősportok szabályozásának és felügyeletének hiányával való foglalkozás fontosságát,
és reméljük, hogy megállapításai jelentős változásokhoz vezetnek a biztonsági intézkedések terén, hogy nagyobb védelmet kapjanak az Alexhez hasonló fiatal sportolók” – jelentette ki közleményében az elhunyt kick-boxos gyászoló családja.
A tragikus sorsú sportoló ügyében várhatóan idén júliusban zajlik majd a négy napon át tartó, teljes körű vizsgálat, melyet követően a jövőben olyan törvényt vezethetnek be Angliában, amely révén megelőzhetőek lesznek az ehhez hasonló tragikus esetek az ifjúsági küzdősportokban.