Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nem mindennapi eseményre került ma sor Berlinben. Ötvenhárom évesen bejelentette visszavonulását Claudia Pechstein, a németek ötszörös olimpiai és hatszoros világbajnok gyorskorcsolyázója.

53 évesen bejelentette a visszavonulását az ötszörös olimpiai bajnok sportolónő, Claudia Pechstein.

Claudia Pechstein, visszavonul
Claudia Pechstein visszavonult
Fotó: Sebastian Gollnow / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Visszavonult Claudia Pechstein

Hétfői, berlini sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a korcsolyát a szögre akasztja, marad a jégen, a jövőben ugyanis edzőként és tanácsadóként szeretne tevékenykedni.

Pechstein korábban jelezte, addig hivatalosan nem fejezi be a pályafutását, amíg tart a pereskedése a nemzetközi szövetséggel (ISU) 

- írja az MTI.

A két fél 16 éve állt vitában egymással, azóta, hogy a sportolót 2009-ben doppingolásért két évre eltiltották. Pechstein vitatta a büntetés jogosságát és 8,4 millió euró értékű kártérítést, fájdalomdíjat követelt.

 Az ügy szűk két hete zárult le, a felek végül peren kívül megegyeztek, és titoktartást fogadtak a részleteket illetően, a versenyző pedig most bejelentette, hogy visszavonul.

A német gyorskorcsolyázó 1991-ben versenyzett először a világkupában, amelyben később összesen 34 győzelmet aratott. Ő az egyetlen nő, aki nyolc téli olimpián indult - úgy, hogy a 2010-es vancouverin eltiltása miatt nem lehetett ott -, a játékokon kilenc érmet, köztük öt aranyat gyűjtött. Hat világbajnoki címe mellett hatszor ért el világcsúcsot.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!