Vágólapra másolva!
Gervonta „Tank” Davis életében először tapasztalta meg azt, milyen, ha nem győztesként hagyja el a szorítót, miután Lamont Roach lenyűgöző teljesítményét követően a mérkőzés többségi döntetlenre végződött. Ugyanakkor könnyen akár vereség is lehetett volna a történet vége a szombati világbajnoki meccset követően.

Az összecsapás kapcsán a vita a kilencedik menetben bontakozott ki, amikor a WBA könnyűsúlyú világbajnoka önként letérdelt, majd gyakorlatilag időt kért, hogy a sarka egy törölközővel megtörölhesse a szemét. A bíró valóban elkezdte a kötelező számolást, de aztán abbahagyta, miután észrevette, hogy Davis valamit kitöröl a szeméből. 

A szabályok szerint Davis térdelésénél mégis számolnia kellett volna, de mivel a bíró nem értékelte leütésnek a dolgot, ez jelentette végül a különbséget a döntetlen és a Roach által aratott hatalmas győzelem között. 

A 12 menetes küzdelem során Roach számos ütésváltás során felülmúlta Davist, miközben vitathatatlanul a hatékonyabb ütéseket ő vitte be. Az egyik pontozó a végén 115-113-as pontozással Davis javára döntött, míg a másik két bíró pedig 114-114-es pontozással azonos eredményt adott, ami a többségi döntetlent eredményezte. Ha Davis a kilencedik menetben egy leütéssel veszít egy pontot, akkor megosztott döntéssel bukott volna, de ehelyett továbbra is veretlenül távozhatott a ringből.

„Csak két napja voltam fodrásznál, és zsírt tett a hajamba" - magyarázta Davis, amikor arról kérdezték, miért vállalta el a térdelést. 

„Amikor izzadsz, meg ilyenek, a zsír az arcomba került, és égette a szemem. A francba, miért fújoltok úgy, mintha baromságokat mondanék? Ezek a valós tények. Ugyan már, nézzétek meg a hajamat, most csináltattam meg.” - tette hozzá a bajnok.

Figyelembe véve, hogy ez a pillanat mennyire meghatározó volt az eredmény szempontjából, érthető, hogy a közönség miért volt ennyire feldúlt, de Davis nem vesztegette az időt, hogy felajánlja Roachnak a visszavágó lehetőségét, függetlenül attól, hogy ő úgy gondolja, valójában neki kellett volna megnyernie a meccset. Roach a maga részéről nem hibáztatta Davist, amiért megtörölte a szemét, de mélyen belül tudja, hogy a térdelést leütésként kellett volna értékelni. 

„Valószínűleg nem [hazudott], amikor azt mondta, hogy zsír került a szemébe” - mondta Roach. „De ha önként térdelsz, és a bíró elkezd számolni, akkor azt leütésnek kellene tekinteni. Ha ez egy leütés, akkor megnyertem a meccset. De ez van, ami van.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!