Vágólapra másolva!
Csák Levente szerint nagyon sikeres szezonon vannak túl a magyar sízők, hiszen 298 nappal a megnyitó előtt már hat kvótával rendelkeznek a jövő évi olaszországi téli olimpiára.

Az elnök a Magyar Sí Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, azzal, hogy az északi szakágban, konkrétabban sífutásban négy indulási jogot szereztek, az előzetes várakozásokat is felülmúlták a magyar versenyzők. Az alpesi síben elért két országkvóta megfelel a céljaiknak, annak pedig nincs realitása, hogy valamelyik magyar alpesi síző névre szóló kvótát szerezzen azzal, hogy bekerül a világon a legjobb 30 közé. Csák Levente hozzátette: az idény hivatalosan egy április 30-i svédországi versennyel zárul, de mivel a sísport tulajdonképpen 12 hónapossá vált, így máris kezdődik a felkészülés a következő szezonra, amelynek a kiemelkedő eseménye a Cortina d’Ampezzóban és Milánóban rendezendő, februárban sorra kerülő téli olimpia. Elmondta még, hogy a magyar sízők idén a déli féltekén is tudnak majd versenyezni az európai idény kezdete előtt.

Hungary's Zita Toth competes during the first run of the Women's Slalom event of the FIS Alpine Ski World Championship 2023 in Meribel, French Alps, on February 18, 2023. (Photo by Fabrice COFFRINI / AFP)
Tóth Zita egy év alatt megduplázta a pontjai számát
Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP

Fábián László, a Magyar Olimpia Bizottság (MOB) főtitkára arról számolt be, hogy két hete Olaszországban jártak és megtekintették a versenyek leendő helyszíneit, tájékoztatást kaptak a körülményekről. 

A női alpesi sízők szálláshelyeit kritikusnak nevezte, ezért elképzelhető, hogy az olimpiai falun kívül szállásolják el a magyar versenyzőket - már amennyiben találnak még szabad szobákat.

A nagy távolságok miatt a versenyzők utaztatása is komoly logisztikai feladatot jelent nekik, ezért ő a transzferbuszok helyett a gépkocsikkal való közlekedést tartja célszerűbbnek.

A kvótát kiharcolt versenyzők közül az Európa-kupában 85 pontot szerzett alpesi síző, Tóth Zita elmondta, nagyon elégedett a legutóbbi szezonjával, hiszen az előző évhez képest sikerült megdupláznia a pontjai számát. Jelezte, mivel ez a világ második legrangosabb versenysorozata, ezért rengeteg tapasztalatra tett szert. Bevallotta ugyanakkor, csalódást okozott neki, hogy a világbajnokságban szlalomban kiesett, az óriásműlesiklásban csak a 41. helyet sikerült elérnie. Beszélt arról is, nagy segítséget jelent neki, hogy egy nemzetközi csapat tagjaként, amerikai edzőkkel készülhet, és ennek köszönhetően csak a síre kell koncentrálnia.

A vb-n műlesiklásban 30. Leitgeb Richárd elárulta, magától ennél is jobb eredményt várt. Jövőbeni célja, hogy folyamatosan fejlődjön, és a Világkupa sorozatban is bekerüljön a legjobb 30-ba. Biztatónak tartja, hogy olyan - bolgár, osztrák, olasz - sízőkkel készülhet együtt, akiknek már sikerült ezt elérniük – írja az MTI.

A sífutók közül a teljes főállás mellett versenyző Büki Ádám kiemelte, örül neki, az északi szakág megtalálta a fejlődési utat. Közölte, nyugalmat jelent számára, hogy a nemzeti rangsorban a 25. helyen zártak, amivel megvan a csapatkvóta, és így nyugodtabban tudnak készülni az olimpiára.

Kónya Ádám hangsúlyozta, nagy biztonságot adott neki, hogy első magyarként tudta teljesíteni a Tour de Ski-sorozatot, és ez lendületet adott a csapatkvóta megszerzéséhez. Szerinte már most el kellene kezdeni a felkészülést a következő idényre, többek között május végén gleccserekre, novemberben pedig magaslatra mennek edzeni, mielőtt megkezdődik a következő versenyszezon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!