Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtöki ülésén elfogadta a sporttörvény módosítását célzó határozatot, amely végleg rendezheti Virth Balázs életjáradékát.

Milák Kristóf a párizsi játékok után nem nyilatkozott arról, hogy ki készítette fel őt az olimpiára – amelyen az úszó egy-egy arany- és ezüstérmet nyert –, ezzel megfosztva Virth Balázst jogos járandóságától. Amennyiben az Országgyűlés keddi ülésén elfogadja a törvényjavaslatot, hasonló esetben a honvédelmi miniszter intézkedhet majd, méghozzá egy évre visszamenőleg is – írja a Magyar Nemzet.

Milák Kristóf zaklatott olimpiai felkészülés után a 200 méteres pillangóúszásban ezüst-, a 100 méteresben pedig aranyérmet szerzett Párizsban. A játékok után Milák és edzője, Virth Balázs útjai különváltak, majd a kétszeres olimpiai aranyérmes úszó nem töltötte ki azt a dokumentumot, amelyben a felkészítő és a nevelőedzőjéről kellett volna nyilatkoznia.

Milák Kristóf egy arany- és egy ezüstérmet nyert Párizsban
Fotó: AFP / AFP

Schmidt Ádám sportért felelős sportállamtitkár a sporttörvényre hivatkozott, miszerint az edző kilétéről a versenyzőnek kell rendelkeznie, többször kiemelve, hogy ez rendben is van, hiszen a versenyzőnél pontosabban senki sem tudja, ki irányította a munkáját.

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke tavaly ősszel Selmeci Attila szakmai alelnökkel közösen levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek a kérdés rendezése érdekében.

Wladár egy interjúban részletesen feltárta, hogy Virth Balázs mikor, milyen formában irányította Milák Kristóf felkészülését, és úgy fogalmazott, történelemhamisítás, miszerint ne Virth készítette volna fel Milákot a párizsi játékokra.

Időközben a sportköztestületek bevonásával megkezdődött a sporttörvény módosításának előkészítése. Nagy Zsigmond nemzetközi jogász már az év elején azt mondta, van törvényes lehetőség Virth Balázs kárpótlására.

Ennek a folyamatnak az eredménye az a határozat, amelyet az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága fogadott el csütörtöki ülésén. A bizottsági ülés jegyzőkönyve még nem érhető el, de az elfogadott határozatot a Magyar Nemzetnek egy bizottsági forrás megerősítette.

Egy másik témájú sporttörvény-módosítási javaslatot kiegészítve fogadta el a bizottság azt az előterjesztést, miszerint, ha a sportoló senkit nem nevez meg a felkészítő edzőjeként, akkor a honvédelmi miniszter dönthet úgy, hogy az edző mégis jogosult az életjáradékra. Méghozzá abban az esetben, ha a jogosultságot megalapozó versenyt megelőzően közvetlenül, legalább egy évig folyamatosan szerepet vállalt az adott sportoló felkészítésében.

Virth Balázs közel három évig volt Milák Kristóf edzője
Fotó: Polyák Attila/Origo

Ráadásul mindez egy évre visszamenőleg is érvényes, a visszamenőleges jogalkotás tilalma ugyanis felülírható, amennyiben a változás előnyös az érintettnek. Ez pedig azt jelenti, hogy Virth Balázs jogosult életjáradékra Milák Kristóf párizsi eredményei után.

Ez az összeg jelenleg havonta 589 100 forint, májustól (az inflációkövetésnek megfelelően) 649 000 forintra emelkedik.

A törvénymódosításról az Országgyűlés keddi ülésén szavaz.

Milák Kristóf felkészítését a párizsi olimpia után Szabó Álmos vállalta, az úszó pedig először az április elején rendezett országos bajnokságon versenyzett, jelenleg pedig az augusztusi, szingapúri világbajnokságra készül.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!