Vágólapra másolva!
A walesi Jackson Page lett az első sznúkerjátékos, aki hivatalos mérkőzésen egy meccsen belül ért el két 147-es bréket a sportág sheffieldi világbajnokságának selejtezőjén.

Kevesen számítottak rá, hogy pont a világranglistán 35., a sznúker-vb-n eddig mindössze egyszer szereplő walesi Jackson Page lesz az, aki a világon elsőként elér egy olyan bámulatos bravúrt, ami még a legnagyobb bajnokoknak sem sikerült.

Márpedig Page a sheffieldi vb most zajló selejtezőjének harmadik fordulójában 

kétszer is megcsinálta a 147-es bréket

 Allan Taylor ellen. A walesi sznúkeres lett az első, aki hivatalos, regisztrált mérkőzésen képes volt erre, lepipálva a sportág legendás sztárjait.

Page a szakmai siker mellett ráadásul még 147 ezer font (kb. 70 millió forint) pénzdíjat is bezsebelt.

„Fantasztikus érzés, hogy pont a legnagyobb sorozatban, a Touron tudtam életem első és második 147-esét megcsinálni. Edzés közben persze már többször is sikerült, így a rutin végső soron megvolt, dee meccsen még soha nem tudtam megcsinálni. Az első után viszont rögtön befészkelte magát a gondolat, hogy miért ne lehetne mindjárt két 147-esem is. Nem hiszem, hogy valaha is lesz még ilyen, most viszont volt, és még ki is fizetődött” – mondta Page a 10-2-re megnyert mérkőzés után, sőt azt is elárulta, hogy a három hónapos fiának fog egy házat venni a pénzdíjból.

A 23 éves Page egyébiránt eddig mindössze egyszer, tavaly jutott be a világbajnokság főtáblájára, ott viszont rögtön az első fordulóban belefutott Ronnie O'Sullivanbe és egy 10-1-es vereségbe. Most viszont, ha a selejtező utolsó fordulójában legyőzi Josh O'Connort, akár vissza is vághat a hétszeres világbajnoknak.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!