Pénteken a kerékpárosok Durrësből indulva a tiranai befutóig 160 kilométert teljesítettek a Giro d'Italian. Egy ötfős szökevénycsoport tekert el gyorsan a mezőnytől, de a várakozásnak megfelelően az előnye nem tartott ki a végéig. A táv háromnegyedénél már nagy főmezőny haladt az élen. Tizenhét kilométerrel a cél előtt kezdődött egy nagyjából hét kilométeres emelkedő, amelyben volt nagyon meredek rész is. Itt nyúlt meg a mezőny, sokan pedig leszakadtak. Az MTI azt írja, hogy a hegy tetejétől még bő 11 kilométert kellett teljesíteni, előbb lejtős részen, majd síkon. Öt kilométerrel a vége előtt egy lejtős bal kanyarban többen buktak, köztük a spanyol Mikel Landa, a Soudal–Quick-Step kiemelt versenyzője, aki a járdaszegélynek csapódott és láthatóan komoly sérülést szenvedett. A 35 éves spanyol kerékpárost a hírek szerint kórházba szállították az eset után.
A mezőny elejében ekkor már csak mintegy harmincan tekertek. A hajrá Pedersennek sikerült a legjobban, mögötte a belga Wout van Aert lett a második - aki Valter Attila csapattársa a Visma-Lease a Bike-nál -, a harmadik helyen pedig a venezuelai Orluis Aular ért célba azonos idővel. Összetettben a jóváírások miatt Pedersen előnye velük szemben négy, illetve hat másodperc.
A Nagy Rajtot a 2022-es magyarországi kezdés után most rendezik ismét Olaszországon kívül. Az idei első háromhetes megméretésen az első három szakaszt látja vendégül Albánia.
A mezőnyre szombaton 13,7 kilométeres időfutam vár Tiranában.
Eredmények:
1. szakasz, Durrës-Tirana, 160 km:
1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 3:36:14 óra
2. Wout van Aert (belga, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
3. Orluis Aular (venezuelai, Movistar) a. i.