Vágólapra másolva!
Hetek óta itt készült Budapesten, hosszú, kétévnyi kihagyás után térhetett vissza a ringbe Tommy Fury, aki bosnyák ellenfelet győzött le. Tommy Fury, a korábbi profi világbajnok Tyson Fury öccse, a meccs után elmondta, második otthonának tekinti Budapestet.

A félig celeb, félig ökölvívó, Tommy Fury Budapesten tért vissza a ringbe. Fury 2018-as debütálása óta veretlen, két éves kihagyás után bokszolt és nyert újra. Az MTK sportcsarnokában végül pontozással győzte le a német születésű, de bosnyák színekben versenyző Kenan Hanjalicot.

Tommy Fury budapest
Győztes meccsen ért vissza Tommy Fury
Fotó: FAYEZ NURELDINE / AFP

Tommy Fury nagyon felkészült

A csarnokban nem lehetett látni, de Budapesten volt Tyson Fury is, aki a közösségi oldalain is bejelentkezett Magyarországon. Az est főmeccse volt a cirkálósúlyú Tommy Fury meccse, aki végül hat menet után, pontozással nyert a bosnyák bokszoló ellen.

A meccs bizonyos részeiben úgy tűnt, meg lehet a kiütés, de végül végig ment a hatmenetesre kiírt meccs. A meccs előtt két nappal a 26. születésnapját ünneplő Furynek volt egy mélyütése is, ami után kérdéses volt, hogy Hanjalic folytatja-e a meccset, de állj utáni ütés is volt, ami után a bosnyákot kellett inteni. Már a harmadik menetben tiszta vér volt Hanjalic arca, de nagyot küzdött és végig talpon maradt, sőt az utolsó két menetben ő volt az, aki folyamatosan hívta magára ellenfelét.

Jake Paul egy p.csa

Tommy Fury korábban legyőzte a youtuber Jake Pault és a szintén tartalomgyártó KSI-t. A brit még mindig veretlen, ez volt a 11. meccse. A siker után elmondta, nehéz időszak van mögötte, hiszen az itallal és az alkoholizmusával is meg kellett küzdenie, de a célja nem változott, ami a világ teteje. Fury a második otthonának nevezte Budapestet de arra is maradt ideje, hogy lep.csázza Jake Pault, akit "biztosan kiütne, ha megint bokszolnának".

A szorítóba lépett a szintén Fury tesó, Roman Fury is, aki nehézsúlyban Josip Pehart ütötte ki. Az első két meccsen magyarok is érdekeltek voltak, Koloszár Valentin és Váradi Sándor is győztesen hagyhatta el a ringet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!