Jon „Bones” Jones 1987. július 19-én született a New York állambeli Rochesterben, ahol egy igazán sportos családban nőtt fel. Testvérei, Arthur és Chandler az amerikai foci mellé tették le fiatalon a voksukat, majd később az NFL-ben folytatták. Jones azonban egy másik utat választott, a középiskolai és az egyetemi birkózást követően a vegyes harcművészetek irányába váltott (MMA). Kivételes tehetségének és képességeinek köszönhetően már 2008 augusztusában, mindössze 21 évesen debütált az UFC-ben, és hamar felhívta magára a figyelmet az addig szokatlan, kreatív technikáival és a ketrecben való dominanciájával. Az sem elhanyagolható tény ezzel kapcsolatban, hogy z UFC oktagonjába már 6-0-ás mérleggel érkezett úgy, hogy 2008 áprilisának elején debütált a profi MMA-ban. Tehát április és július között, mindössze négy hónap alatt hatszor győzött, ráadásul egyik meccse sem ment végig.
Dana White szervezetében is folytatta a menetelését, bár a tökéletes mérlegébe 2009 decemberében becsúszott az első vereség, ami igazából egy elvett győzelem volt Jonestól. Történt ugyanis, hogy a hősünk által dominált mérkőzésen Steve Mazzagatti bíró diszkvalifikálja Jonest, mert illegális könyöktechnikával olyan mértékben megsebezte Matt Hamillt, hogy az nem tudta folytatni a küzdelmet. Nagy vita alakult ki emiatt, többek között a UFC elnöke is szidalmazta a bírót a döntése miatt. Mindenesetre ez sem állította meg a fiatal titán szárnyalását, aki 2011 tavaszán TKO-val legyőzte a félnehézsúlyú mezőny regnáló világbajnokát, Mauricio „Shogun” Ruát. Jones ezzel a sikerével 23 évesen a UFC történetének legfiatalabb bajnoka lett. Ráadásul a Newarkban, New Jersey államban megrendezett UFC 128 fő mérkőzése tulajdonképpen Jones második győzelmét jelentette a nap folyamán. A csata reggelén lényegében egyfajta szuperhőssé vált azzal, hogy meghiúsított egy rablást a közeli Patersonban, amikor is üldözőbe vett egy gyanúsítottat, miközben ő és az edzői futni mentek.
A cím birtokosaként sem lassított, olyan nagyágyú kihívókat vert meg ezután, mint Quinton „Rampage” Jackson, Lyoto Machida, Rashad Evans, Vitor Belfort és Daniel Cormier. Ugyanakkor két címvédés között egyre több botrány robbant ki a személye körül, egymást érték a kisebb-nagyobb rendőrségi ügyei. 2011-2012 során előbb Jonest őrizetbe vették egy sztriptízbár parkolójában az új-mexikói Albuquerque-ben, mert a közúti ellenőrzés során kiderült, hogy felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett. Itt a vádakat később ejtették, majd 2012 májusában Jones a New York állambeli Binghamtonban egy pózna köré tekerte a Bentley-jét, és a rendőrség őrizetbe vette, miután megtagadta a józánsági tesztet. Később bűnösnek vallotta magát ittas vezetésben, 1 000 dolláros bírságot szabtak ki rá, és hat hónapra felfüggesztették a jogosítványát. Ekkor azonban még mindig nagyobb volt a pozitív hírneve, mint a balhéi, ezért 2012 augusztusában a Nike szponzorációs szerződést kötött a bajnokkal, ezzel pedig Jones lett az első UFC-bunyós, aki ilyen globális partnerrel büszkélkedhetett.
Sokan abban bíztak, hogy ezek a botlások nem befolyásolják Jones pályafutását, azonban a 2015-ös év rendkívül mélyre lökte a UFC sztárját. Jones kálváriája már január elején elkezdődött, amikor egy nappal azután, hogy felkerült a Forbes magazin „30 Under 30” (30 év alatti sikeres emberek) listájára, amely a sportág „legragyogóbb fiatal sztárjait” tartalmazta, Jones kapcsán a Nevada Állami Atlétikai Bizottság nyilvánosságra hozta, hogy a Cormier-meccs előtt pozitív lett a kokaintesztje. A bajnok ezután kijelentette, hogy bejelentkezett egy rehabilitációs intézetbe, majd itt jött a csavar, mindössze egy éjszaka után kijelentkezett az albuquerque-i rehabilitációs intézetből. Ezt követően Jones a Fox Sportsnak elmondta: „Semmiképpen sem vagyok kokainfüggő, sőt, még csak nem is gyakori használó. Csak egy nagyon buta döntést hoztam és lebuktam”.
Nem kellett sokat várni az újabb buta döntésre, Jones Albuquerque-ben cserbenhagyásos gázolásba keveredett, amelyben a másik járművet vezető terhes nő megsérült. Jones órákkal azután adta fel magát a rendőrségen, hogy elmenekült a helyszínről és elmulasztotta az ilyenkor kötelező segítségnyújtást is. Ez már Dana White ingerküszöbét is megütötte és a UFC megfosztotta a bajnoki címétől és határozatlan időre felfüggesztette (ezt októberben vissza is vonta a szervezet). 2016 tavaszán aztán 15 hónapos kihagyás után visszatért a ketrecbe, és egyhangú pontozással legyőzte Ovince Saint Preux-t, így megszerezte az ideiglenes félnehézsúlyú világbajnoki övet. Nem tartott sokáig az öröm, mert júliusban Jonest visszahívták a Cormier ellen tervezett UFC 200-as visszavágójától, miután az Amerikai Doppingellenes Ügynökség doppingvétséget állapított meg nála. Jones szinte azonnal sajtótájékoztatót tartott Las Vegasban, és tagadta a csalást. A menedzsere bejelentette, hogy fellebbeznek a sikertelen teszt ellen. „Az, hogy csalónak bélyegeztek - mondta ekkor könnyes szemmel a bajnok - jobban fáj nekem, mint bármi más, amin eddig keresztülmentem a karrierem során”.
Az ügy novemberig húzódott, ekkor Jones egyéves eltiltást kapott. A meghallgatáson kiderült, hogy az anyagok, amelyekre Jones tesztje pozitív volt, egy merevedési zavarra szolgáló gyógyszerben találhatók, amelyet Jones elismerte, hogy szedett. A UFC ezúttal nem tétlenkedett, Jonest megfosztotta ideiglenes címétől, ezzel ő lett az első világbajnok, akit kétszer is megfosztották a címétől. A hullámvasút folytatódott egészen 2020 februárjáig, amikor a COVID-világjárvány küszöbén még egyszer ketrecbe lépett a félnehézsúlyúak között, hogy aztán egyhangú pontozással megvédje világbajnoki övét Dominick Reyes ellen, majd ezután nyáron leadta az övét és később kijelentette, feljebb lép egy súlycsoportot.
A királykategóriában 2023 tavaszán debütált, rögtön egy világbajnoki címmeccsel Ciryl Gane ellen és Jones két perc alatt véget is vetett a mérkőzésnek, megszerezve a trónt és elnyerve a gálán az este legjobb teljesítménye elismerést is. Eredetileg Jones nem sokat pihenhetett volna a gyors sikere után, mert 2023. július 7-én a UFC bejelentette, hogy november 11-én, a New York-i Madison Square Gardenben megrendezésre kerülő UFC 295-ön meg kell védenie a címét a korábbi bajnok, de már veterán korban lévő Stipe Miocic ellenében. Ez 2023-ban végül nem jött össze, mert Jones edzés közben elszakította a mellizmát, így csak 2024 novemberében történt meg a csata, amelyet a regnáló bajnok nyert meg egy gyönyörű forduló rúgással és az azt követő ütésekkel a harmadik menetben.
Azóta viszont teljesen eltűnt Jones, pedig egy félelmetes kihívó is megjelent a divízióban a majd kétméteres Tom Aspinall személyében, aki ráadásul többször is utalt már arra, hogy szeretne a bajnokkal megküzdeni. Ugyanakkor sokak szerint Jones kerüli ezt a bunyót, hogy mást ne mondjunk, elvileg kijelentette, hogy ha aláírják a szerződést erre a meccsre, akkor plusz hat hónapos felkészülési időt szeretne a harcra. Ahogy Aspinall fogalmazott ez ügyben: „Igen [fél megküzdeni velem]. Abszolút... Jon átveri a közönséget.” Mindenesetre ez a halogató taktika egyelőre jól működik, még ő a bajnok, ráadásul idén április végén hivatalosan is beállította a UFC történetének második leghosszabb nehézsúlyú bajnoki regnálását, elérve a 785 napot. Ezzel pont felülmúlta Stipe Miocic 784 napos uralkodását, így ebben a divízióban már csak Cain Velasquez maradt előtt, a kőkemény harcos 896 napig volt a trónon. Az valószínűleg még a leghűségesebb Jones-rajongókat is meglepné, ha úgy döntené meg ezt a rekordot, hogy addig sem lép a ketrecbe, de azért erre is lehet esély, hiszen valamivel több, mint három hónapról beszélünk.
Jon Jones számtalan rekordot tart a UFC-ben:
Mellette virtuóz kéz- és lábtechnikái, magabiztos könyök és térd használata, elképesztő birkózó tudása mind olyan elemek, amelyeket a legnagyobb riválisai is elismernek. Ugyanakkor az oktagonon kívül egyszerűen nem találja a helyét, hiába keresett már eddig is dollármilliókat. A családon belüli erőszak vádja, a doppingvádak, valamint az egyéb rendőrségi ügyek mind napirenden voltak, vannak a bajnoknál, akiről maga Dana White is azt mondta egyszer, hogy „Ennek a fickónak rengeteg démona van”.
Hogy mi lesz a sorsa a lassan 38 éves Jon Jonesnak, azt még senki sem tudja. Az viszont biztos, ha láthatjuk még a ketrecben, ha nem, ő lesz minden idők egyik legkülönlegesebb ketrecharcosa.