Nem túlzás azt állítani, hogy Zakhariás Laura szinte a semmiből építette fel a fitnesz karrierjét. A sporttal való kapcsolata csupán húszéves korában indult, amikor a barátnője unszolására betette a lábát egy edzőterembe.
„Egy évvel azután, hogy Budapestre költöztem, egy barátnőm javasolta, hogy próbáljuk ki a konditermet. Eleinte csak hobbinak indult, de szép lassan beleszerettem ebbe a sportba. Aztán amikor láttam és éreztem magamon a pozitív változásokat, már nem volt kérdés, hogy ezzel akarok foglalkozni” – mesélte az Origo Sportnak Laura.
A versenyzés gondolata is fokozatosan alakult ki benne, nem volt nagy elhatározás, sem látványos fordulópont: „Nem tudok konkrét időpontot mondani, egyszerűen csak egyre erősebben éreztem, hogy ez az, amit csinálni szeretnék.”
A legtöbben talán nem is gondolnák, hogy Laura 43 kilóról indult. A teste ma izmos, szálkás és nőies – nem csoda, hogy az Instagramon több mint tízezren követik a fejlődését.
A sport teljesen megváltoztatott és átformált – testileg és lelkileg is. Az edzőterem számomra olyan, mint egy második otthon. Kikapcsolódás, feltöltődés, és persze kemény munka. De minden pillanatát élvezem.
És hogy mit adott neki a fitnesz? „Önbizalmat, türelmet, fegyelmet, kitartást és alázatot. Ezek a tulajdonságok nemcsak a versenyfelkészülés során, de az élet más területein is nélkülözhetetlenek.”
A kedvenc fotójáról kérdezve nem kellett sokáig gondolkodnia.
„A 2022-es Kökény Classic-on készült rólam egy lila bikinis fotó. Azon a versenyen nyertem életem első abszolút bajnoki címét, és először éreztem azt, hogy stressz nélkül, magabiztosan állok színpadra. Ez a győzelem nekem egy csoda volt. Azóta hiszek a csodákban – és abban, hogy újra megtörténhet.”
A fitnesz ma már nemcsak szenvedély, hanem hivatás is Laura életében. „Az egész életem az edzés és a versenyzés köré épül. Személyi edzőként és pózoktatóként másoknak is segítek. Ez a munkám, a hivatásom, a mindenem.”
A civil élete viszont meglepő fordulatokat is tartogatott. „A legtöbben nem tudják rólam, de gyerekkorom óta imádom az autókat, főleg az olasz márkákat. Alfa Romeo-rajongó és -tulajdonos vagyok, szívesen járok autós találkozókra.”
A 2022-es évére a legbüszkébb, és nem azért, mert abban az évben gyártott Alfája lenne.
Ez volt a legsikeresebb évem. Megnyertem az abszolút címet a Kökény Classicon, aztán aranyérmes lettem az Amatőr Olympián Romániában, és végül megszereztem a profi kártyámat is. Ehhez mentálisan és lelkileg kellett nagyon rendben lennem. Az előző évem borzalmas volt, de hittem benne, hogy sikerül. És sikerült.
A kívülállók csak a csillogó eredményeket látják, a nehézségeket nem. „A versenyzés számomra mindig inkább mentálisan volt megterhelő. Nagyon maximalista és türelmetlen vagyok. Nehezen viseltem, hogy lassan jön a siker, sokszor megkérdőjelezem magam még ma is. De ezért is szeretem ezt a sportot: folyamatosan tanít.”
Végül megkértük Laurát, hogy üzenjen azoknak, akik még csak most fontolgatják az első edzésüket. „Azt tanácsolom, hogy ne féljenek belevágni! Még sosem hallottam olyat, hogy valaki megbánta volna, hogy elkezdett edzeni. Kezdőként érdemes személyi edző segítségét kérni, és nagyon fontos: legyetek türelmesek magatokkal. Az eredmények jönni fognak, csak adjatok időt magatoknak.”