Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA világranglistán 110. Gálfi Dalma az első körben a szabadkártyás brit Harriet Dartot verte három szettben, a szerdai második mérkőzésén azonban már jóval nehezebb ellenfél állt a háló túloldalán, a balkezes dél-amerikai játékos jelenleg a 20. a WTA rangsorában, de pályafutása legjobbjaként tizedik is volt.

Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP
A bal térdén kötéssel játszó, 26 éves magyar teniszező jól kezdett, 3:3-ig ellenfelével tartott, majd a hetedik játékban elvette riválisa adogatójátékát, ráadásul semmire.
Gálfi Dalma nem ismert kegyelmet
A brékelőnyét egy hosszú szervagémmel megtartotta, így Haddad Maiának 3:5-nél a játszmában maradásért kellett adogatnia, és nemcsak sikerrel járt, hanem a következő játékban visszabrékelt, így Gálfinak hiába volt szettlabdája, az első felvonás rövidítésbe torkollt.
Ez változatosan alakult, a 26 éves magyar játékos többször is egy-két ponttal vezetett, a brazil azonban rendre egyenlített. Végül Gálfi a negyedik - összesítésben pedig az ötödik - játszmalabdáját már kihasználta, így 1 óra 12 perces maratoni csata után előnybe került.
A második felvonás már jóval egyoldalúbb küzdelmet hozott, Haddad Maia nem tudott felpörögni,
Gálfi pedig sorra nyerte a gémeket, 5:0-s vezetésekor ugyan ellenfele hozta az adogatását, de innen már nem volt visszaút a számára.
Gálfi egy nagyszerű rövidítéssel zárta le az 1 óra 44 perces mérkőzést, amelyen az összes bréklabdáját pontra váltotta.
Alcaraz és Sabalenka is továbbjutott
A 22 éves Alcaraz hétfőn, az első körben öttszettes csatára kényszerült, a második fordulóban pedig a brit Olivér Tarvettel találkozott, aki nem igazán tudta megnehezíteni a dolgát. Az ötszörös Grand Slam-győztes spanyol játékos három játszmában, alig két óra alatt diadalmaskodott.

Fotó: DAISUKE URAKAMI / Yomiuri
Tarvettel ellentétben a Wimbledonban szintén hazai közönség előtt szereplő Cameron Norrie bravúrgyőzelmet mutatott be, ugyanis egy perc híján három óra alatt, négy szettben felülmúlta a 12. helyen rangsorolt amerikai Frances Tiafoe-t.
Szabalenka két szoros játszmában, másfél óra alatt verte a világranglistán 48. cseh Marie Bouzkovát. Hozzá hasonlóan az idei Australian Open bajnoka, az amerikai Madison Keys is két szettben győzte le a szerb Olga Danilovicot.
Búcsúzott ugyanakkor az olimpiai ezüstérmes, 22. kiemelt horvát Donna Vekic, akit a spanyol Cristina Bucsa ütött el a továbbjutástól.
Eredmények:
női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Gálfi Dalma-Beatriz Haddad Maia (brazil, 21.) 7:6 (9-7), 6:1
Szabalenka (fehérorosz, 1.)-Bouzkova (cseh) 7:6 (7-4), 6:4
Keys (amerikai, 6.)-Danilovic (szerb) 6:4, 6:2
Bucsa (spanyol)-Vekic (horvát, 22.) 6:1, 6:3
Siegemund (német)-Fernandez (kanadai, 29.) 6:2, 6:3
korábban:
női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Stollár Fanny, Irina Hromacsjova (magyar, orosz, 13.)-Aleksandra Krunic, Suzan Lamens (szerb, holland) 6:3, 7:6 (7-2)
férfiak:
Alcaraz (spanyol 2.)-Tarvet (brit) 6:1, 6:4, 6:4
Norrie (brit)-Tiafoe (amerikai, 12.) 4:6, 6:4, 6:3, 7:5
Rubljov (orosz 14.)-Harris (dél-afrikai) 6:7 (1-7), 6:4, 7:6 (7-5), 6:3
Hacsanov (orosz, 24.)-Mocsizuki (japán) 1:6, 7:6 (9-7), 4:6, 6:3, 6:4