A Vasi Vasember versennyel kapcsolatban számolt be arról az MTI, hogy az egyik versenyző szombaton meghalt. A hírek szerint nem sokkal délután négy óra előtt egy drón segítségével megtalálták a vízben eltűnt résztvevő holttestét, egészen konkrétan a part közelében volt az elhunyt 62 éves férfi.
Az előzményeket tekintve még a verseny élő közvetítésében elhangzott, hogy délelőtt 11 óra körül az egyik résztvevő az úszás szám közben eltűnt a szombathelyi Csónakázótóban. Kalmár Attila, a megmérettetést szervező Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a férfit, aki a budaörsi váltó egyik tagja volt, még látták bemenni a tóba, de kijönni már nem. A helyszínre a hatóságok nagy számban érkeztek, rendőrök, tűzoltók, mentők, polgárőrök, búvárok és a katasztrófavédelem munkatársai is megkezdték a keresést, de végül csak a holttestet találták meg.