Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huPacquiao mindig híres volt arról, hogy sosem félt a legnagyobb kihívásoktól sem. Karrierje során több mint 550 millió dollárt (200 milliárd forint) keresett, ezért sokan joggal gondolták, hogy esetleg anyagi okok állhatnak a mostani visszatérés mögött.

Fotó: ROBYN BECK / AFP
Ő azonban ezt határozottan cáfolta:
Nincs szükségem pénzre. Nekem történelemre van szükségem
– nyilatkozta a felkészülés finisében a profiboksz.hu cikke szerint.
Pacquiao félreteszi a politikát
Az izgalom, a közönség és a ring világa egyaránt hiányzott a nyolcszoros világbajnoknak, aki 12 éves kora óta bokszol szinte megállás nélkül. A politikai pályafutása – a Fülöp-szigeteki elnökválasztás elvesztése után – egyelőre parkolópályára került, és újra a bokszban találta meg önmagát.
Jelenleg a politika könyve le van zárva. Négy évig pihentettem a testemet, de az izgalom, az elkötelezettség még mindig bennem van
– fogalmazott Pacquiao, aki aki 2016 és 2022 között szenátor volt hazájában.
Visszavonulását követően tavaly megpróbált indulni a párizsi olimpián, de hiába igyekezett különleges engedélyt kapni, kérelmét életkora miatt elutasították, mivel az olimpiai ökölvívás felső korhatára 40 év.
Pacquiao legutóbb 2021 augusztusában lépett ringbe, amikor egyhangú pontozással kikapott Yordenis Ugastól a Boksz Világszövetség (WBA) váltósúlyú vb-címmeccsén. Pacquiao júliusban már úgy léphet kötelek közé Las Vegasban, hogy tagja a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokának, melybe júniusban iktatták be.
Legyőzött görcsök és új test
Pacquiao legnagyobb akadálya hosszú éveken át a krónikus lábgörcs volt. Saját elmondása szerint ezt részben a túlzásba vitt masszázsok és a helytelen terhelések okozták. Most Freddie Roach legendás edző vezetésével újraépítették a teljes erőnléti programját, és a Talksport beszámolója szerint a legfrissebb orvosi vizsgálatok tökéletes eredményt hoztak.
Úgy érzem magam, mint fiatal koromban, és semmi sem akadályoz meg abban, hogy ismét a csúcson legyek
– mondta a sportág ikonja.
Manny Pacquiao legnagyobb meccsei
Manny Pacquiao 2003 októberében a Marco Antonio Barrera elleni sikerrel lett igazán elismert bokszoló. A mexikói ellenfelét San Antonióban a 11. menetben ütötte ki, egy legendát győzött le dominánsan, amivel felkerült a neve a legnagyobbak közé.
2004 és 2012 között egy újabb mexikói bokszoló, Juan Manuel Márquez lett a Fülöp-szigeteki nemezise. Márquez ellen nem kevesebb, mint négy alkalommal állt ki PacMan. Az első meccs 2004-ben döntetlent hozott, majd 2008-ban és 2011-ben is pontozással nyert a filippínó. 2012-ben jött el a bosszú ideje. A meccsen mindkét ökölvívó padlót fogott, de a 6. menetben a mexikói kiütötte Pacquiaót, aki hosszan feküdt mozdulatlanul a padlón. A Ring magazin az év meccsének és az év kiütésének választotta a fentieket, ráadásul Pacquiaót 1999 óta először ütötték ki.

Fotó: JOHN GURZINSKI / AFP
A szintén mexikói Erik Morales ellen háromszor lépett ringbe Pacquiao. 2005-ben az első meccset a mexikói nyerte, majd 2006-ban PacMan kétszer is kiütötte Moralest, aki később szintén politikai pályára lépett.

2008-ban rendezték az „álommeccset”, ahol Manny Pacquiao Oscar De La Hoya ellen lépett szorítóba. Pacquiao TKO-val nyert a 8. menetben. Pacquiao kisebb súlycsoportból lépett fel, és dominálta a Golden Boy-t, ami meglepetés volt.
Manny Pacquiao 2009-ben a második menetben kiütötte a britek kedvencét, Ricky Hattont, ugyanabban az évben Miguel Cotto ellen is nyerni tudott, amivel a hetedik súlycsoportban is világbajnok lett – ezt addig soha senki nem csinálta meg.
Manny Pacquiao 2015-ben küzdött meg Floyd Mayweather Jr-ral, akitől pontozással kapott ki. Óriási hype előzte meg a meccset, ami rekordnézettséget és pénzdíjat hozott, de sokaknak csalódás volt a defenzív stílus miatt. A mérkőzésen a becslések szerint Floyd Mayweather 250–300 millió dollárt zsebelt be, míg ellenfele is minimum 150 milliót. A meccs összbevétele egyes források szerint meghaladta a 600 millió dollárt, ami már Super Bowl-szint.
A rekord, ami még hiányzik
Miközben sokan legyintenek a korára, Pacquiao pontosan tudja, hogy mi forog kockán. Ha sikerül elhódítania a WBC váltósúlyú világbajnoki övet, ő lehet a valaha volt legidősebb világbajnok ebben a súlycsoportban, megközelítve Bernard Hopkins 49 éves abszolút csúcsát.

Pacquiao az AS szerint történelmet akar írni, és a korát kihívásként éli meg, nem hátrányként. Bernard Hopkins egyébként azt mondta, hogy szerinte Pacquiao még mindig képes lehet nagyot alkotni:
Manny Pacquiao még mindig nyerhet. A tapasztalat, a ritmusérzék, a sebesség – ezek mind megmaradtak benne
– nyilatkozta Hopkins.
Mario Barrios, a címvédő sem veszi félvállról a legendát. „Ha Manny Pacquiao a ringben van, ott nincs könnyű meccs. Ő extra veszélyt jelent még most is” – mondta Barrios egy nyílt edzésen.

Fotó: ETHAN MILLER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA
A 30 éves mexikói-amerikai bunyós, jelenleg a WBC váltósúlyú világbajnoka, aki már 2024 óta birtokolja ezt a címet. Profi karrierje során 29 győzelmet, 2 vereséget és 1 döntetlent ért el, 18 győzelme kiütéssel született. Barrios dinamikus, fiatal és rendkívül ambiciózus harcos, aki kemény ütésekkel és kitartással küzd. Edzője a szakmai berkekben igencsak elismert Virgil Hunter. Barrios az elmúlt közel két évben öt alkalommal lépett a ringbe, amely azt mutatja, hogy jó formában van és igencsak motivált a sikerre. Jól tudja, hogy egy ikonikus győzelem meghatározhatja a későbbi sikereit.
Július 19-én újra megmászná a hegyet
A helyszín a legendás MGM Grand Garden Arena, a dátum pedig július 19., Las Vegas-i idő szerint este 8 óra, így magyar idő szerint vasárnap hajnali 5.00 körül várható a főmeccs kezdete.
Az utóbbi hónapok kritikái – miszerint Pacquiao csak a pénzért térne vissza – láthatóan leperegnek róla. Az arcán mosoly, a szavai között pedig ott vibrál a 20 évvel ezelőtti „PacMan” lendülete.
„Jó újra megmászni a hegyet. Szeretek bokszolni, és szeretem, ha milliók szurkolnak nekem” – üzente a rajongóinak.
Manny Pacquiao minden idők egyetlen bokszolója, aki nyolc különböző súlycsoportban lett világbajnok. Pályafutása során összesen 12 világbajnoki címet gyűjtött be, hivatalos profi mérlege pedig 62 győzelem (ebből 39 kiütéssel), 8 vereség és 2 döntetlen.
- Még több cikk