Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az Origón több cikkben is beszámoltunk arról, hogy Ben Askren, korábbi MMA-bajnok kórházba került, ahol az életéért kellett küzdeni. A UFC és a ONE Championship egykori sztárja egy videóüzenettel jelentkezett a kórházi ágyából.

A korábbi ketrecharcbajnok, aki a UFC-ben is letette a névjegyét, élet és halál közötti állapotban került kórházba júniusban, később pedig a tüdeje teljesen felmondta a szolgálatot, már csak a csoda és egy teljes transzplantáció segíthetett a 40 éves sportemberen, ami végül az utolsó pillanatokban össze is jött. Ben Askren aktív korában még a Bellatornál és a ONE-nál is elnyerte a váltósúlyú bajnoki övet, végül pedig a UFC-ből vonult vissza, éppen ezért is volt megdöbbentő, hogy egy ilyen sportos életet élő harcos ennyire rövid idő alatt az élet és a halál határára kerül, sőt... 

UFC, Ben Askren
A UFC egykori kiválósága az életéért küzdött a kórházban
Fotó: Ben Askren Facebook-oldala

A UFC egykori sztárja talán már túl van a nehezén

A lassan 41 éves sportember egy videóüzenetben azt mondta, hogy lényegében a teljes június hónap kiesett neki, mert nem emlékszik semmire abból az időszakból, és hogy a felesége, Amy naplójából tájékozódott, hogy mi minden történt volt vele ez idő alatt. 

Azt is hozzátette, hogy a szíve 20 másodpercre leállt, és azt is megtudtuk, hogy lényegében "Négyszer halt meg", olyan válságos volt az állapota. 

Már több mint 45 napja fekszik a kórházban, és ez idő alatt majdnem 23 kilót fogyott, ami azért megdöbbentő, mert utoljára 15 évesen volt 66,7 kg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!