Vágólapra másolva!
Már Fucsovics Márton kapcsán is beszámoltunk arról, hogy a sötétedés miatt félbe kellett szakítani a mérkőzését a Grand-Slam tenisztornán. Ugyanakkor arra legalább a döntő szett előtt került sor, nem pedig mondjuk a döntőnek ígérkező game előtt, amivel az egész meccset le lehetett volna zárni. Ben Shelton esetében pedig pontosan ez történt Wimbledonban.

Ben Shelton és a teniszrajongók érthető módon megdöbbentek és dühösek voltak, amikor a játékvezetők felfüggesztették a mérkőzését Wimbledonban, éppen akkor, amikor szerválni készült a győzelemért a csütörtöki, Rinky Hijikata elleni csatában, a második fordulóban. Az amerikai sportoló 5-4-re vezetett a harmadik szettben, amikor helyi idő szerint 9:29-kor a rossz fényviszonyok miatt félbeszakították a meccset, aminek következtében dühbe gurult, amit az ESPN közvetítői „érthetőnek” neveztek, és a székbíró felé rontott.

Wimbledon, Ben Shelton, tenisz
Ben Shelton ismét ütőt ragadhat Wimbledonban
Fotó: GLYN KIRK / AFP

Nem hiányzott ez az eset Wimbledonban

Egy másik játékvezető odasétált elé, hogy megpróbálja megnyugtatni, de Shelton továbbra is dühös maradt, miközben az ütőjét a táskájába tette, és készült visszasétálni az öltözőbe. Mielőtt lesétált a pályáról, az amerikai teniszezőt hangos ovációban részesítette a kettes számú pálya közönsége. Sheltonnak így pénteken vissza kell térnie, hogy befejezze a mérkőzést, ezzel pedig elvették a 10. kiemelttől a teljes pihenőnap lehetőségét (az első két szett megnyerése után 6-2, 7-5-re vezetett).

Shelton és Hijikata egyébként külön-külön is kérte a játékvezetőket, hogy több mint 30 perccel a mérkőzés tényleges megszakítása előtt függesszék fel a meccset, hangzott el az ESPN közvetítésében. A műsorvezetők dühöngtek, James Blake elemző pedig fanyalgott a döntés miatt. „Egy rossz döntés kikényszerített egy másik rossz döntést” – mondta. „Megállíthatták volna a második szett végén vagy 4-2-nél. Bármelyik jobb döntés lett volna."

A 2-es számú pálya nem rendelkezik tetővel vagy mesterséges fényekkel, és a The Athleticnek adott nyilatkozatában egy szóvivő azt mondta, hogy „a rossz fényviszonyok miatt nem lehetett folytatni, és nem volt lehetőség másik pályára költözni”. Shelton pályafutása első Grand Slam-győzelmére hajt, egy évvel azután, hogy Wimbledonban a negyedik fordulóig jutott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!