Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA 2024-s párizsi olimpia leginkább megosztó botránya volt Imane Helif bajnoki címe, hiszen az algériai bokszolóról egy korábbi vizsgákat alapján kiderült, hogy biológiailag férfi. Helif a párizsi negyeddöntőben a magyar Hámori Luca ellen győzött, akit ezzel megfosztott az éremszerzés lehetőségétől. Az algériai az olimpia óta egyáltalán nem bokszolt, volt menedzsere szerint pedig fel is hagyott a boksszal. Helif ezt most tagadja, sőt bejelentést tett: visszatér, és a 2028-as Los Angeles-i olimpián megvédené a címét. Igen, a nők között.

Fotó: NOUSHAD THEKKAYIL / NurPhoto
– Tovább akarok küzdeni, hogy elhallgattassam azokat, akik kételkednek bennem. Egykori menedzserem elárult, amikor hazug módon azt terjesztette rólam, hogy befejezem az ökölvívást. Ugyan most kihagyom a világbajnokságot, de visszatérek és újra érmeket fogok nyerni, a 2028-as olimpián pedig szeretném megvédeni az olimpiai bajnoki címemet – jelentette ki Helif, akinek a szavait a Magyar Nemzet szemlézte a Daily Mail alapján.
Az ökölvívó-világbajnokság jövő csütörtökön kezdődik Liverpoolban, amelyen Imane Helif nem indul. Emlékezetes, hogy a legutóbbi, 2023-as vb-n visszaléptették, ott készült az orvosi jelentés, amely szerint biológiailag férfi, ezért nem versenyezhet a nők között. Tavaly az olimpián mégis engedték indulni.
Most a vb-t talán azért sem kockáztatja meg, mert a World Boxing július elsejétől előírja, hogy csak az indulhat női ökölvívó versenyeken, aki egy kötelezően elvégzett nemi teszt alapján egyértelműen nőnek mondható. Ezeket a teszteket nyál, vér, orr- vagy szájváladék mintájának vizsgálatával végzik.
A botrányos Imane Helif nem, de Hámori Luca indul a vb-n
Hámori Luca ugyanakkor indul a világbajnokságon, és dobogóra szeretne állni Liverpoolban.
– Ha a világbajnokságra gondolok, egyből izgatott leszek, és alig várom már, hogy ringbe léphessek. Ismerem nagyjából a mezőnyt, tudom, kikre számíthatok, de most talán első alkalommal érzem azt, hogy van keresnivalóm a felnőttek között is. Bárki álljon velem szemben a ringben, le tudom győzni. Nem titkolom, vb-éremért utazom Liverpoolba – jelentette ki Hámori Luca.
A kőszegiek hőse az olimpia óta a BVSC-hez igazolt, és korábban elmondta, hogy megfordult a fejében a visszavonulás, de épp a párizsi olimpia adott neki erőt ahhoz, hogy kitartson Los Angelesig, és még egy esélyt adjon a nagy álmának, az olimpiai érem megszerzésének.
Azzal, hogy Helif címvédőként ott akar lenni a 2028-as játékokon a női mezőnyben, és ezt esetleg engedik is neki, veszélybe kerülhet Hámori Luca álma is.
Imane Helif és Hámori Luca egymás elleni meccs a párizsi olimpián: