Vágólapra másolva!
Rendkívül fontos díjátadót tartottak Németországban, ahol a hazai sportélet egyik legendáját is köszöntötték. Boris Becker kapcsán ráadásul egy másik német ikon, Jürgen Klopp mondott egy megható beszédet, amelyen Becker is elérzékenyült.

A Sport Bild díjátadón Boris Becker életműdíjat kapott. Erről már itt az Origón is beszámoltunk, az 57 éves, hatszoros Grand Slam-győztes a feleségével, Lilian de Carvalho Monteiróval jelent meg a hamburgi díjátadón, ahol büszkén és boldogan vonultak végig a vörös szőnyegen. A korábbi világelső teniszező méltatására szolgáló beszédet Jürgen Klopp, egy másik német sportikon, többek között a Liverpool korábbi menedzsere mondta. „Akkoriban semmi mást nem akartam, mint te lenni. Ott akartam lenni, a legjobb barátod lenni, mint mindannyian. Adtál nekünk, egy generációnak, valamit. Megmutattad, hogy nem kell megvárnom, amíg elég idős leszek, hanem, hogy most meg tudom csinálni. Bármit is akarok, most meg tudom szerezni.”

Boris Becker, Jürgen Klopp
Boris Becker és Jürgen Klopp a díjátadón
Fotó: GEORG WENDT / DPA

Jürgen Klopp zseniális beszédet mondott

Klopp így folytatta: „Mert minden idők legnagyobb teniszbajnokságát nyerted meg egy olyan időben, amikor ezt teljesen lehetetlennek tartották... Most jöttem rá, hogy a szerválás és röptézés a tenisz ellentámadása. Nem tudnék úgy teniszezni, mint te, de a futballcsapataim Boris Becker-féle focit játszanának. Mindketten jobban szeretünk füvön játszani, mint salakon. Mindketten Angliában ünnepeltük a legnagyobb sikereinket. Ha nem nyerted volna meg Wimbledont 1985-ben, ma nem állnék itt. Két okból sem. Nem lennél megtisztelve, és engem sem kértek volna fel, mert valahol testneveléstanárként dolgoznék. Neked köszönhetem a karrieremet. Remélem és kívánom, hogy ma már minden a helyére kerüljön, hogy a média, amely gyakran belerúgott a fenekedbe, néha jogosan, néha jogtalanul, ma kitüntessen. Azért, ami vagy: egy német sportlegenda. Remélem, megbékéltél. Légy büszke arra, amit elértél.”

Nem csoda, hogy Becker elérzékenyült.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!