Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huTristan Jankovics a kanadai úszóválogatott tagja, és csütörtökön Kós Hubert ellen is versenyzett 200 vegyesen a szingapúri vb-n. Kós végül bronzérmet szerzett, a kanadai úszó pedig a 13. helyen végzett. A verseny után a Magyar Nemzet a vezetékneve által is sugalmazott magyar származásáról kérdezte az úszót.

Tristan Jankovics magyarul szólalt meg
„A szüleim Újvidékről származnak, de én már Kanadában születtem. A családom nagy része Magyarországon él. Minden nyáron ott töltök egy hónapot a nagyszüleimnél és a rokonoknál” – mondta el Jankovics, aki nagyon szereti hazánkat, s legutóbb tavaly decemberben a rövidpályás vb-n jártam Budapesten, előtte pedig a párizsi olimpia utánra időzítette a szokásos családlátogatást. A vegyesúszó a magyar fővárosban kitett magáért, hiszen egy 21 évet megélt kanadai rekordot döntött meg.
Bár 2004 májusában már Kanadában, az Ontario tartományban található Guelph-ben született, gyerekkorában többször részt vett a Zenta Úszóklub szervezésében megrendezett nemzetközi úszóversenyeken, amelyeken a zentai származású, de ma már a szingapúri vb-n is a magyar válogatottat erősítő Szabó Szebasztián is többször indult.
Kipróbálta a vízilabdát
Érdekesség, hogy gyerekkorában Szabó Szebasztián a vízilabdát is kipróbálta Zentán, és Tristan Jankovics is így volt ezzel.
A magyar úszók közül néhányat ismerek, a magyar sportból pedig leginkább a vízilabdát követem, amit nagyon szeretek, én is játszottam korábban
– árulta el az Ohio Egyetemen tanuló 21 éves kanadai úszó, aki a pályafutása eddigi legnagyobb élményének azt tartja, hogy tavaly szerepelt a párizsi olimpián, amelyen 400 vegyesen a 16. helyen végzett. Ebben a számban még a szingapúri vb-n is rajthoz áll vasárnap, amikor két magyar úszó, Holló Balázs és Zombori Gábor is az ellenfele lesz.
„Az olimpián az volt a legjobb, hogy közelről láthattam a legnagyobb sztárokat készülni a versenyeikre. A sprinter Noah Lyles például hihetetlenül nyitott és energikus volt, míg az NBA-sztár Victor Wembanyama visszafogottabb személyiség. Mindenkinek megvan a saját stílusa és terve. Nem másolhatsz másokat, hűnek kell maradnod önmagadhoz, ez mindenképpen egy értékes lecke volt, amit megtanultam az olimpián” – zárta mondandóját Jankovics.


