Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Bátori Lilianna a csütörtöki selejtezőben 1,88 métert ugrott, ami kis szerencsével akár döntőt is érhetett volna. A 18 éves tehetség azonban a több rontott kísérlete miatt nem jutott be a női magasugrás vasárnapi fináléjába a tokiói szabadtéri atlétikai világbajnokságon.

A Vasas 18 éves tehetsége a fedett szezonban robbant be a felnőtt mezőnybe, amikor februárban 1,93 méterrel beállította a magyar U20-as csúcsot. A remek februári forma Európa-bajnoki részvételt ért, az apeldoorni kontinensviadalon pedig döntőbe jutott. Ezek után a szabadtéri szezonban hasonló folytatásban lehetett reménykedni tőle, ám májusban és júniusban is messze elmaradt korábbi teljesítményétől, a június végi csapat atlétikai Európa-bajnokságon csupán 1,80-at teljesített. Akkor elmondta, hogy az áprilisi edzőtáborban egy szerencsétlenül végződött ugrást követően olyan technikai probléma lépett fel nála, amire - addig - nem találták a megoldást edzőjével. A madridi viadalt követően aztán nem versenyzett, augusztus elején viszont az U20-as Eb-n elindult és 1,89 méterrel aranyérmet nyert.

Bátori Lilianna a női magasugrás selejtezőjében a tokiói atlétikai világbajnokságon
Bátori Lilianna a női magasugrás selejtezőjében a tokiói atlétikai világbajnokságon
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI Fotószerkesztõség

Ilyen előzmények után kérdéses volt, mire lehet tőle számítani a selejtezőben, melyben 1,97 méterben határozták meg a döntőbe jutáshoz szükséges szintet, az azonban egyértelműnek tűnt, hogy a 12-es döntőhöz nem kell majd ekkora ugrás.

A 36-os mezőny két csoportban ugrott, a kezdőmagasságot pedig 1,83 méterben állapították meg. Karrierje első felnőtt szabadtéri világversenyén szereplő fiatal magyar sportoló bemutatkozó ugrása megilletődöttségről árulkodott, csúnyán leverte a lécet. 

A kezdeti izgalom viszont a folytatásra eltűnt, másodszorra gyönyörűen tisztán ugrott és készülhetett az 1,88 méterre.

Az ötcentis emelés után Bátori Lilianna nagyon biztató kísérlettel kezdett, ám hiába jutott már át a léc felett, a jobb vádlijával lehúzta a lécet. A kifejezetten bosszantó ugrás a Vasas atlétáját nem billentette ki nyugalmából, másodikra a korábbinál is magasabban volt a léc fölött és ezúttal a vádlijának sem volt "útban" a léc, így versenyben maradt. Ez a magasság már alaposan megrostálta a mezőnyt, a 36-ból csupán 24-en maradtak versenyben, amely négy centi emelés után folytatódott.

Madrid, 2025. június 29.
Bátori Lilianna az atlétikai csapat Európa-bajnokság női magasugrás versenyszámában Madridban 2025. június 29-én.
MTI/Bodnár Boglárka
Bátori Lilianna februárban robbant be a felnőtt mezőnybe
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI Fotószerkesztõség

Kevésen múlott a magyar tini bravúrja az atlétikai vb-n

Tokióban csütörtökön nap közben - amint az ilyenkor megszokott - nagy volt a hőség és magas páratartalom, estére viszont feltámadt a szél, a levegő 25 fokig hűlt vissza és amikor a pályabírók 1,92-re emelték a két szőnyegen a léceket, a meteorológusok által ígért eső is eleredt. Talán ez, talán a női 800-asok előfutama miatti várakozás zavarta meg Bátorit, mindenesetre első ugrása esélytelen volt, majd a második is gyengére sikerült.

Az utolsó kísérleténél már egyértelműen látszott, hogy az 1,92 biztos finálét jelentene a számára, az azt megelőző két ugrása viszont nem adott okot a bizakodásra. Ennek ellenére egészen remek és összeszedett kísérletet mutatott be és csak kevéssel verte le a lécet. 

Ez pedig a búcsúját jelentette, ami 

annak tudatában még pechesebbnek nevezhető, hogy végül öt olyan sportoló is ott lesz majd a fináléban, aki szintén 1,88-cal zárt, viszont az első két magasságot egyformán első teljesítette.

A 20. helyen végző Bátori Lilianna búcsújával eldőlt, hogy magyar szempontból a vb szombaton zárul, amikor a gyalogló Spiller Tiziána és Venyercsán Bence versenyez majd 20 kilométeren – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!