Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMeghalt Naufal Takdir Al Bari, a tehetséges 19 indonéz tornász, akinek az életét már nem tudták megmenteni az orvosok.

Fotó: HENDRA SYAMHARI / AFP
Meghalt Naufal Takdir Al Bari
Naufal Takdir Al Bari szeptember elején kezdte meg a felkészülést négy másik indonéz tornásszal együtt a Penza városában található Burtasy Sportpalotában, az újabb 2025-ös nemzetközi tornaversenyek előtt.
Az edzés során a fiatal tornász a nyújtón végzett gyakorlat közben zuhant a szivacsgödörbe, ahol súlyos nyaksérülést szenvedett. A helyszínről azonnal kórházba szállították, ahol az intenzív osztályon tartották életben. Sérülései azonban olyannyira súlyosak voltak, hogy szeptember 25-én élhunyt.
A tragédia után az Orosz Tornaszövetség vizsgálatot indított. Vaszilij Titov alelnök közölte:
a körülmények tisztázása után arra jutottak, hogy Al Bari nem volt kellően felkészülve az adott, rendkívül összetett elem végrehajtására. Hozzátette, hogy pontosan melyik gyakorlat okozta a végzetes balesetet, továbbra sem nyilvános.
Naufal Takdir Al Bari a nemzetközi tornasport egyik feltörekvő alakja volt. Pályafutását még hazája utánpótlás-válogatottjában kezdte, és rövid idő alatt az egyik legnagyobb indonéz reménységgé vált. Részt vett volna az október 19-től, pont Indonézia fővárosában, Jakartában megrendezésre kerülő torna-világbajnokságon, majd a decemberi thaiföldi SEA Games-en is rajthoz állt volna.
Távlati céljai között szerepelt a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia, ahol hazáját kívánta képviselni. Halálával Indonézia így nemcsak egy kiemelkedő versenyzőt, hanem a sportág egyik legnagyobb ígéretét veszítette el.
Az Indonéz Tornaszövetség elnöke, Ita Yuliati közleményében „tehetséges, jólelkű, példamutató sportemberként” emlékezett meg róla, hozzátéve: „Indonézia gimnasztikája elvesztette egyik legfényesebb csillagát.”
A szervezet folyamatos kapcsolatban áll a sportoló családjával, az indonéz és az orosz nagykövetséggel, valamint a helyi hatóságokkal az adminisztratív ügyek intézése érdekében. Céljuk, hogy Al Bari földi maradványait mielőbb hazaszállíthassák, és családja végső búcsút vehessen tőle szülőföldjén.
A hirtelen bekövetkezett tragédia mély megrázkódtatást váltott ki az indonéz sportéletben. A fiatal tornász halálát a rajongók, sporttársak és edzők egyaránt hatalmas veszteségként élik meg, miközben a nemzet a jövő egyik reményének elvesztését gyászolja.
Nemzetközi szinten is több tornász és szakvezető adott hangot sajnálatának, kihangsúlyozva a sportág veszélyeit és a megfelelő felkészülés fontosságát a balesetek elkerülése érdekében.
A szövetségek és klubok átgondolják az edzésbiztonsági protokollokat, hogy a hasonló tragédiák ne ismétlődhessenek meg.