Kevés ember életéről mondható el, hogy még egy Tom Cruise-féle Mission Impossible-film is kevés lenne bemutatni azt a sok akciót és kalandot, amit belesűrített a mindennapjaiba. Nos, Lars Olof Göran Kropp pont ezt tette, gyerekként már 2 500 méteres hegyeket mászott meg, később pedig a világ legmagasabb és legveszélyesebb csúcsait, köztük a Himalája tetejét vette célba, egyedül, a lehető legminimálisabb segítséggel. Mindössze 35 évet élt, és egy mászás közben lelte a halál, de olyan nyomot hagyott ilyen fiatalon is az extrém sportolók körében, amelyre nagyon kevesen voltak csak képesek. Portré a svédek legendájáról.
Lars Olof Göran Kropp 1966. december 11-én született a svédországi Jönköping városában. Gyermekkorától kezdve különleges kapcsolat fűzte a természethez és a hegyekhez. Apja, Gerhard Kropp maga is lelkes hegymászó volt, aki korán bevezette fiát a szabadban való mozgás és a magashegyi kalandok világába. Göran hatévesen mászta meg vele Norvégia legmagasabb csúcsát, a 2 469 méteres Galdhøpiggent, ez az élmény pedig alapvetően meghatározta későbbi életét. A természet iránti tisztelet és a kihívások iránti vágy már ekkor mélyen meghatározta a mindennapjait, bár ekkor még a Himalája nem került fel az elérendő célok listájára.
Fotó: a.ahmady0411 Instagrma-oldala
Hosszú éveket készült a Himalája meghódítására
Fiatalon a svéd hadsereg elit ejtőernyős egységéhez, a Parachute Rangers alakulatához csatlakozott. Ez az időszak nemcsak fizikai edzettségét fejlesztette, hanem mentális kitartását és fegyelmét is. A katonai szolgálat során megtanulta, hogyan lehet a legextrémebb körülmények között is hideg fejjel döntéseket hozni, ami későbbi hegymászó karrierjében nélkülözhetetlennek bizonyult. Leszerelése után nem a hagyományos életutat választotta: nem volt számára vonzó sem az irodai munka, sem a biztonságos, kiszámítható élet. Egyre inkább a hegyek, a magány és a fizikai határainak feszegetése vonzotta.
A nyolcvanas évek végén kezdődött el Göran Kropp komolyabb hegymászó pályafutása. 1988-ban megmászta a Lenin-csúcsot (7 134 méter), ami a Pamír-hegység egyik legmagasabb pontja. Ez az expedíció nemcsak fizikai próbatétel volt számára, hanem egyfajta beavatás is a nagy hegyek világába. Egy évvel később, 1989-ben Dél-Amerikába utazott, hogy megmássza az Iliniza Sur, a Cotopaxi, valamint az Illimani és az Illampu csúcsokat (itt is 5-6 000 méteres hegyekről beszélünk).
Ezek a hegyek nem a magasságuk miatt voltak különösen nehezek, hanem a technikai kihívások, a kiszámíthatatlan időjárás és a korlátozott infrastruktúra miatt. Már ekkor megmutatkozott Kropp egyik legjellemzőbb tulajdonsága: az önállóság.
Nem szeretett nagy csapatokban mászni, nem bízott másokban, hanem csupán saját erejére és ítélőképességére hagyatkozott.
Fotó: a.ahmady0411 Instagram-oldala
1990-ben részt vett a pakisztáni Muztagh Tower (7 284 m) megmászásában, ami különösen nehéz, meredek, jég- és kőfalakkal tagolt csúcs. Bár nem minden próbálkozása végződött sikerrel, Kropp neve egyre ismertebb lett a nemzetközi hegymászó közösségben. Kitartása, független szemlélete és az, hogy mindig a természet iránti mély tisztelettel mászott, sokak számára példát jelentett. A hegymászásra, az expedícióira keményen és sokszor elég érdekesen készült, például a görkorcsolyázás az egyik módszere volt, mert szerinte ez stimulálta az egész test mozgását, beleértve a karokat és a lábakat is, ami szükséges a nagy magasságban való mászáshoz. Természetesen az edzésprogramjában ezen kívül szerepelt a futás és súlyemelés is.
A különc mászóra a világ azonban igazán csak 1996-ban figyelt fel. Ekkor vágott bele abba az expedícióba, amely igazi, halhatatlan legendává tette.
Svédországból biciklivel indult el Nepálba, több mint 12 000 kilométert megtéve, hogy saját erejéből érje el a világ legmagasabb hegyét, a Mount Everestet. Minden felszerelését – több mint 100 kilogrammnyi súlyt – maga vitt magával kerékpáron, és útközben nem vett igénybe kísérőautót vagy külső segítséget.
Ez az önellátó szemlélet nemcsak fizikai kihívás volt, hanem egyfajta etikai állásfoglalás is: Kropp szerint az igazi kaland csak akkor teljes, ha az ember a saját erejéből, technikai segédeszközök és mesterséges segítség nélkül hódítja meg a természetet.
Fotó: a.ahmady0411 Instagram-oldala
A kerékpár és az út kapcsán, hogy a biciklije még felhasználóbarátabb legyen, mint egy hegyikerékpár, lámpákat szerelt fel és kicserélte a sebességváltót. A nepáli utazás összesen négy hónap és hat napig tartott, amelynek során többek között Románián, Törökországon, Kazahsztánon és Pakisztánon keresztül utazott. A súlycsökkentés érdekében úgy döntött, hogy csak egy pár alsóneművel elboldogul, ennek ellenére hatalmas mennyiségű poggyászt kellett szállítania. Az ételek kivételével mindent magával vitt, amire szüksége volt, egészen az Everest aljáig, ami 12 400 km távolságra volt. Az utazása során éttermeket és más vendéglátóhelyeket látogatott meg, hogy megtalálja a lehető legjobb ételeket.
Egy levélben adott interjúban kijelentette: „Mindent megettem”, de mégis sikerült majdnem 10 kg-ot fogynia. 132 defektet javított, majdnem elütötték (szándékosan), a helyiek zaklatták, kinevették, kutyák üldözték, kövekkel dobálták, és baseball ütővel verték meg, hogy csak néhányat említsünk a vele történt események közül az útja során.
Amellett, hogy segítség nélkül kerékpárral eljutott Nepálba, célja az volt, hogy egyedül mássza meg az Everestet, pótlólagos oxigén és a serpák segítségének igénybevétele nélkül. Május 3-án, alig néhány száz méterre a csúcstól, rájött, hogy térdig érő hóban áll, és emiatt nehezen tud továbbhaladni. Bár már sötétedett, attól tartott, hogy csapdába esik, és nem akart sötétben leereszkedni. Folytathatta volna az utat, mert rögzített kötelek segítették volna, de ösztönei azt súgták, hogy ne tegye, ezért megfordult és visszatért a táborba. Aztán amíg a táborban pihent többedmagával, katasztrófa történt. Óriási hóvihar csapott le az Everestre, amely nyolc hegymászó halálát okozta. Ez az esemény az Everest-katasztrófaként ismert, és Jon Krakauernek ihletet adott a bestseller könyv, az „Into Thin Air” megírásához. A hegymászók mentése során Kropp segítette a mentőcsapatot, ugyanakkor ezután sem tett le arról, hogy elérje a célját.
Fotó: a.ahmady0411 Instagram-oldala
Néhány héttel később, május 23-án újra nekivágott, és oxigénpalack és serpasegítség nélkül elérte a Mount Everest csúcsát. Ezzel ő lett az első skandináv hegymászó, aki ilyen körülmények között hódította meg a világ tetejét. Miután visszatért az alaptáborba, újabb őrült tettet hajtott végre: biciklivel hazatekert Svédországba, lezárva ezzel egy több mint 24 000 kilométeres, teljesen önellátó expedíciót. Az Everest-mászás azonban nemcsak fizikai teljesítmény volt számára. Szimbolikus tett is:
- az emberi kitartás,
- önfegyelem
- és természet iránti alázat jelképe.
Kropp gyakran hangoztatta, hogy a csúcs elérése önmagában nem cél, hanem csak egy pillanat. A valódi cél az út, az önmegismerés, és annak megtapasztalása, mire képes az ember, ha minden körülmény ellene dolgozik.
A következő években tovább folytatta kalandjait, de egyre inkább a környezeti felelősség és az etikus hegymászás került érdeklődése középpontjába. 1999-ben partnerével, Renata Chlumskával visszatért az Everesthez, ezúttal nem meghódítani, hanem megtisztítani.
Expedíciójuk során több száz eldobott oxigénpalackot és hulladékot gyűjtöttek össze a hegyen, ezzel is jelezve, hogy a természetet nemcsak használni, hanem védeni is kötelességünk.
Az ezredforduló után Kropp az Egyesült Államokba költözött, ahol előadásokat tartott kalandjairól, a felelősségteljes életformáról és a kitartás erejéről. 2002-ben azonban tragikus fordulatot vett az élete. Szeptember 30-án Washington államban, Vantage közelében egy Air Guitar nevű sziklamászó útvonalon gyakorlás közben a biztosítása kiszakadt, és mintegy 18 métert zuhant. A súlyos fejsérülésekbe a helyszínen belehalt, mindössze 35 éves volt.
Fotó: a.ahmady0411 Instagram-oldala
Halála mélyen megrázta a hegymászó közösséget. Nemcsak egy kivételes sportoló veszett oda, hanem egy olyan ember, aki újragondolta, mit jelent mászni, kalandozni és felelősséggel élni. Kropp életműve máig inspirációt jelent mindazoknak, akik a saját határaikat keresik. Filozófiája egyszerű: „Csak az számít, amit magadtól teszel, a saját erődből, a saját hitedből.” Svédországban több dokumentumfilm és könyv is megörökítette életét, köztük David Lagercrantz „8 000+” című műve, amely nemcsak a hőst, hanem az embert is bemutatja: a félelmeivel, hibáival és küzdelmeivel együtt.
