Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ötvenhét éves korában elhunyt Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnökhelyettese, az Országos Horgász Szervezetek Szolgáltató Központjának (OHSZK) főigazgatója. Dérer Istvánt a Mohosz saját halottjának tekinti.

A Mohosz közleménye szerint Dérer István méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után hunyt el. A szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később adnak tájékoztatást.

Dérer István sokat tett a hazai horgászközösségért Forrás: facebook.com/bshemaconka
Dérer István sokat tett a hazai horgászközösségért
Forrás: facebook.com/bshemaconka

A Pecaverzum beszámolója szerint Dérer István 1969-ben született. Jogi, közgazdasági, műszaki és egyéb szakképesítésekkel rendelkezett, több mint három évtizedes felsővezetői, valamint negyedszázados felsőoktatási tapasztalat állt mögötte. Az egészségbiztosítási rendszerben 1993 és 2019 között töltött be vezető posztokat, 2019-től pedig az OHSZK főigazgatójaként a horgászszövetség operatív irányítását látta el.

Dérer István mélyen foglalkozott a vízparti élővilág ügyeivel

Több mint négy évtizede hódolt a horgászatnak, 1989-től foglalkozott mélyebben a horgászvizek és a vízparti élővilág ügyeivel. 1999-től a Bátonyterenye–Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület elnöke volt, 2014-től pedig a Mohosz országos választmányának tagjaként, majd elnökhelyettesként segítette a szövetség munkáját.

2022-ben, március 15. alkalmából, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

A horgászközösségben és kollégái körében nagy megbecsülésnek örvendő szakember két fiúgyermeket és feleségét hagyta hátra.

  • Még több cikk

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!