Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Jackl Vivien visszaköltözött Budapestről Tatabányára, és újra a korábbi edzője, Kocsis Márta irányításával készül – tudta meg a Magyar Nemzet. A magyar úszósport egyik legnagyobb tehetsége, a még mindig csak 17 éves, de már felnőtt Európa-bajnok tehetség lényegében hazamenekült, miután Shane Tusup vezetésével teljes kudarcba fulladt az elmúlt nyolc hónapja.

Idén februárban kezdődött Jackl Vivien és Shane Tusup együttműködése, amikor bejelentették, hogy az úszó–edző páros a Budapest Honvéd színeiben „korszakos sikerekre” tör. Papíron volt alapja a bizakodásnak, hiszen Tusup a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka messze legsikeresebb korszakának edzője volt, Jackl pedig tavaly áprilisban, mindössze 15 évesen épp az Iron Lady alapos elverésével robbant be a felnőtt mezőnybe 400 vegyesen.

Jackl Vivien fellélegezhet, Shane Tusup után újra Kocsis Márta az edzője
Jackl Vivien fellélegezhet, Shane Tusup után újra Kocsis Márta az edzője. Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Jackl Vivien akkor még Tatabányán úszott Kocsis Márta irányításával, akinek a vezetésével 2018 óta sorra döntötte meg a korosztályos csúcsokat, majd a 2024-es felnőtt Európa-bajnokságon 16 évesen arany- és ezüstérmet szerzett. Ezek után Jackl a magyar úszósport egyik, ha nem a legnagyobb tehetségének számított. És a Honvédnál megkapta őt Shane Tusup, akinek ez volt a nagy visszatérése úszóedzőként több éves kihagyás után.

Jackl Vivien hazatérése Shane Tusup kudarca

Nagy kudarc lett belőle: Jackl és Tusup nem találták a közös hangot, már néhány hónap után csak heti kétszer edzettek együtt, a lány eredményei pedig jelentőset visszaestek, idén sem a szingapúri felnőtt, sem a romániai junior világbajnokságon nem tudott jó időt úszni.

Azt végül a Honvéd elnöke, Gergely István már elismerte, hogy a Jackl–Tusup-együttműködés véget ért, de most a Magyar Nemzet azt is megtudta, hogy a fiatal úszó hazamenekült Tatabányára, ahol újra Kocsis Márta lett az edzője, habár hivatalosan továbbra is a Honvéd úszója.

– Igen, igaz a hír, Vivi október eleje óta velem készül, kimondhatjuk, hogy újra én vagyok az edzője – válaszolta a Magyar Nemzet megkeresésére Kocsis Márta. – Dolgozunk, nekem csak az a fontos, hogy Vivi jól legyen, most semmi más nem számít.

Az edző bővebben nem akart beszélni az ügy hátteréről, annyit azonban még elárult, hogy az elmúlt két hétben Zalaegerszegen edzőtáboroztak a tatabányai csapattal, ám Jackl Vivien a jövő héten szerdától szombatig zajló rövidpályás ob-t kihagyja Debrecenben.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!