Pénteken a darts-vb második esti programjában lépett tábla elé többek között Ricky Evans. Az angol játékos a közönség egyik kedvence a különleges bevonulásai miatt, emellett nem véletlenül „Rapid", azaz villámgyors a beceneve, miután mindössze 2-3 másodperc kell neki, hogy eldobja a három nyilát.

Fotó: BBC
Darts-vb: őrült bevonulással nyitott az angol játékos
A hongkongi, Man Lok Leung elleni mérkőzése előtt Evans a Shakin' Stevens: Merry Christmas Everyone című dalra vonult be – ahogy egy éve is. Az angol játékos egy fenyőfás sapkát és szemüveget is felvett, az Alexandra Palace-ban gyorsan ünnepi hangulat lett.
Botrányos nyilatkozat, mie gondolt Ricky Evans?
A világranglistán 43. helyezett Evans könnyedén, három szettben továbbjutott az első fordulóból, azonban a meccs utáni nyilatkozata elég bizarr volt.
A 35 éves játékos a nadrágját hátul igyekezte eltakarni a Sky Sports-nak adott interjúja közben, ugyanis bevallotta, hogy a mérkőzés előtt elszakadt a nadrágja.
Evans ezután elmondta, hogy a mostani karácsony számára kicsit más lesz, miután idén hunyt el a nővére. Majd hozzátette, egyébként sem szereti a karácsonyt, szerinte az emberek túl is értékelik ezt az ünnepet. Ő nem szereti a mártásokat, majd erről tartott egy hosszabb monológot, szerinte ez a fajta étel maga az ördög. Ezt már a közönség sem nagyon tudta hova tenni, jó páran inkább kimentek a büfébe inkább sörért. A szituáció pedig még kínosabb volt, amikor a helyszínen mutatták Evans édesanyját, aki végignézte fia ámokfutását.
Szombaton is nyolc mérkőzést rendeznek a darts-vb-n, 13.30-tól és 20 órától is négy-négy összecsapást. Az esti programban többek között a 2024-es világbajnok Luke Humphries is megkezdi a világbajnokságot.
A darts-vb második esti programjának összefoglalója:


