Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A magyar úszósport legendája a Magyar Olimpiai Bizottság interjúsorozatában idézte fel a riói olimpiát, ahol három arany- és egy ezüstérmet nyert. Hosszú Katinka arról beszélt, hogy 2016-ban nem a kívülről ránehezedő elvárások vezették, hanem az a tudatos mentális állapot, amellyel képes volt levegőt venni a legnagyobb nyomás közepén is.

„Én úgy érkeztem Rióba, hogy már mindenki aranyat várt tőlem. Arra gondoltam, hogy én tényleg a maximumot szeretném kihozni magamból. Elfogadtam azt, hogy lehet, nem leszek olimpiai bajnok, és az is lehet, hogy soha nem leszek olimpiai bajnok. És ezzel tényleg rendben voltam. Emiatt nem éreztem azt a fajta nyomást, amit egyébként érezhettem volna” — nyilatkozta Hosszú Katinka a 130 olimpiai bajnok története című interjúsorozatban.

Hosszú Katinka, HosszúKatinka, magyar olimpikon, úszó, úszás
Hosszú Katinka a riói olimpiáról beszélt a MOB interjúsorozatában
Fotó: Vadnai Szabolcs

Hosszú Katinka felidézte, hogy akkor már 27 éves volt, egy évvel korábban világcsúcsot úszott, „minden sínen volt”, mégis a 400 vegyes napján meglepően nyugodtan ébredt.

Aznap, amikor felkeltem, és a 400 vegyes napja következett, akkor teljes nyugalomban voltam. Mintha nem is lennék esélyes. Erre nagyon büszke vagyok, mert ebben nagyon sok munkám van, hogy mentálisan így tudtam hozzáállni ehhez a munkához.

„Koncentrálj, koncentrálj!”

A 400 vegyes döntőjében a győzelem gondolata nem az első pillanattól uralta a fejét. A fordulópont az utolsó hosszon jött el.

„Az utolsó 25 méteren tudatosult bennem, hogy én most olimpiát fogok nyerni, és hirtelen meg is ijedtem, és azt mondtam magamnak: koncentrálj, koncentrálj, nehogy most valamit rosszul csinálj!”

Azt is elmondta: egyetlen dolog miatt maradt benne egy kis hiányérzet – hogy az első olimpiai bajnoki cím pillanatát nem tudta igazán felszabadultan megélni, mert már a következő napi feladat járt a fejében.

„Talán picit sajnálom is, hogy az a nagyon nagy ünneplés nekem nem adatott meg az első olimpiai bajnoki címemnél, hiszen már koncentráltam arra, hogy másnap 100 hát előfutamot fogok úszni.”

A 100 hát: bronzesélyből aranyesély

A riói olimpia egyik legérdekesebb történetszála számára a 100 hát volt. Katinka szerint korábban egyáltalán nem számított hátúszónak, mégis célként tűzte ki, hogy ebben a számban is éremért menjen.

„Talán három évvel korábban épphogy sikerült vb-szintet úsznom háton, egyáltalán nem voltam hátúszó, de a mezőnyön már látszott – három évvel Rio előtt –, hogy két igazán erős úszója van a számnak: Missy Franklin és Emily Seebohm. Azt szerettem volna, hogy bronzérmet nyerjek háton, éremért szerettem volna úszni.”

A középdöntő azonban mindent átírt. „Az volt az érdekes, hogy a középdöntőben kiesett a két esélyes, így úgy mentem a döntőben, hogy a bronzérmes esélyből hirtelen aranyesély lett. 

Talán életemben az egyetlen olyan versenyszám volt, amikor álltam a rajt előtt, és tudtam, hogy én fogok nyerni. 

És ez annyira furcsa, mert épp egy 100 hátról beszélünk, ami nem tartozott a fő számaim közé pár évvel azelőtt. De ott tudtam, hogy én fogok nyerni. Élveztem azt a versenyszámot.”

Hosszú Katinka: A 200 vegyes nekem sprintszám

A 200 vegyesről úgy beszélt, mint egy „sprintszámról” – legalábbis a saját felkészüléséhez és a többi számához képest. Itt már nem fér bele semmi: a rajt, a fordulók, a tempó – mindennek flottul kellett mennie.

„Nagyon oda kellett koncentrálnom, hogy minden tökéletes legyen, 400 vegyesen ha egy rajt vagy egy forduló nem úgy sikerül, akkor az még belefér, lehet javítani, vagy van rá lehetőség. 200 vegyesen mindenre kell figyelnem, nem szabad egy hibát sem véteni, mert itt a századok és a tizedek is számítanak.”

Hosszú Katinka, HosszúKatinka, magyar olimpikon, úszó, úszás
Hosszú Katinka három arany- és egy ezüstérmet nyert kilenc éve Rióban
Fotó: Földi D. Attila

És számított is: a brit O’Connor nagyon közel volt, ezért a precizitás döntött.

A triplázás után sem áll meg a világ

Hosszú Katinka a beszélgetésben arról is őszintén beszélt, milyen érzés a csúcson lenni – és milyen gyorsan jöhet a kijózanító pillanat, ha valaki azt várja, hogy egy győzelemtől majd minden megváltozik.

„Megnyered, és azt hiszed, minden megváltozik. Hazajössz, és rájössz, hogy a mindennapjaid nem változtak meg. Emiatt nem örömöt és boldogságot érzel, hanem az ellenkezőjét.”

Éppen ezért – mondta – tudatosan készült arra, hogy a riói sikerek után is legyenek kapaszkodók és célok. Nála ez már az olimpiai faluban elkezdődött: fejben a következő állomásra koncentrált.

„Erre nagyon tudatosan készültem, hogy ha esetleg nyerek, akkor tudjam, hogy mik a célok, és mire készülök. Én már az olimpiai faluban el kezdtem készülni a budapesti világbajnokságra, ahol nagyon szeretnék nyerni. Ezáltal örültem, boldog voltam, de meneteltem tovább.”

  • Még több cikk

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!