Milák Kristóf és korábbi edzője, Virth Balázs kapcsán már írtunk egy hosszabb anyagot, amelyben a mester-tanítvány párosról, a szakmai kapcsolatuk megszakításáról is beszámoltunk. Jelen cikkünknek nem ez a duó lesz a témája, hanem az, hogy a klasszis sportoló gyakorlatilag immár 16 hónapja nem végzett rendszeres edzést a medencében. Elvileg szárazföldi edzéseken részt vesz a még mindig csak 25 éves zseni, ahogy az Index is írja, de arról szólnak a hírek, hogy Milák december közepéig kapott haladékot. Ha addig nem kezdi el az uszodai edzéseket, akkor a klubja, azaz a jelenlegi munkáltatója, a Budapesti Honvéd tovább nem folyósítja többmilliós fizetését.

Fotó: MANAN VATSYAYANA / AFP
Milák Kristófnak döntenie kell
Ezzel a kérdéssel kapcsolatban az igazán illetékes személy az Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke. A sportvezető az Indexnek elmondta, hogy Milák nem úszik, nem végez uszodai edzéseket, csak Zala Györggyel végez konditermi munkát, valamint azt is hozzátette, hogy: „És az is igaz, hogy az óra ketyeg, fogy az idő és a türelmünk, a végtelenségig nem lehet folytatni ezt a húzd meg, ereszd meg nevű játékot. Arra azonban nem akarok konkrét választ adni, hogy elzárjuk-e a pénzcsapot, és ha igen, akkor mikor. Még mindig hiszek abban, hogy Kristóf visszatér a medencébe, de a hit nem elég, munka is kellene.”