Marozsán Fábián kiemeltet vert a nyitókörben az Australian Openen.

Fotó: PAUL CROCK / AFP
Marozsán bravúrja az Australian Openen
A világranglistán 52. magyar játékos - aki a múlt héten elődöntős volt Aucklandben - harmadik találkozójára készült Rinderknech ellen, aki 30 éves létére tavaly érte el eddigi legjobb Grand Slam-eredményét, amikor nyolcaddöntős volt a US Openen. Korábbi két összecsapásukból 2023-ban Sanghajban Marozsán, tavaly októberben Párizsban a 196 centis francia bizonyult jobbnak, aki októberben egészen a döntőig menetelt Sanghajban, majd ott emlékezetes meccsen kapott ki unokatestvérétől, Valentin Vacherot-tól.
A harmadik csata 4:3-ig kiegyenlített küzdelmet hozott bréklabdák nélkül, ekkor azonban a 26 éves magyar remek fogadásokkal elvette Rinderknech adogatását, majd kiszerválta a szettet. A francia a folytatásban sem jutott el bréklabdáig, miközben 3:3-nál megint elbukta az adogatását, ami elégnek bizonyult a Vasas sportolójának ahhoz, hogy a második játszmát is megnyerje.
A harmadik felvonásban Marozsán négyszer is közel állt a brékelőnyhöz, de ezúttal nem inogott meg ellenfele, így jutottak a rövidítésig, melyben a magyar részéről becsúszott néhány rontott ütés, így az egyre jobban szerváló Rinderknech szépített.
A negyedik szett ismét "érinthetetlen" adogatásokkal indult, majd Marozsán 4:3-nál bréklabdánál egy könnyű tenyerest a hálóba ütött. A következő lehetőség 5:4-nél jött el, amikor a magyar remekül olvasta riválisa szerváit, aztán egy csodás fonák elütéssel lezárta a 2 óra 57 perces mérkőzést.
Marozsán a 64 között a lengyel Kamil Majchrzakkal (58.) vagy a brit Jacob Fearnleyvel (77.) száll szembe.
Bondár Anna könnyed győzelemmel a második fordulóban
Bondár Anna könnyed győzelemmel jutott be a második fordulóba hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A világranglistán 75. magyar játékos a szabadkártyás amerikai Elizabeth Mandlikkal (181.) került szembe, akitől kikapott a 2023-as US Open selejtezőjében, majd 2024-ben Rómában sikerült visszavágnia neki. A harmadik csata egyoldalúan indult, a Hajdúszoboszló SE sportolója 29 perc alatt besöpörte az első szettet, riválisa csak a második elején iratkozott fel az eredményjelzőre.
A folytatásban az amerikai brékelt, de Bondár 2:2-nél utolérte őt, majd 5:4-nél a legjobbkor vette el ötödször is Mandlik szerváját, mivel ez már a győzelmet jelentette. A találkozó mindössze 70 percig tartott.
Bondárra a 64 között a selejtezős török Zeynep Sönmez (112.) vár, aki a nyitókörben meglepetésre a 11. kiemelt orosz Jekatyerina Alekszandrovát búcsúztatta.
Gálfi Dalma nem bírt a 14. kiemelttel
Gálfi Dalma kétszettes vereséggel búcsúzott a nyitókörben hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A világranglistán 93. játékos a 14. kiemelt és a WTA-rangsorban is 14. dán Clara Tausonnal került szembe, aki legutóbb október elején nyert meccset Vuhanban, azóta mind a négy mérkőzését elvesztette. A 23 éves rivális három WTA-trófeával büszkélkedhet, emellett vívott már nyolcaddöntőt a Roland Garroson és Wimbledonban is.
Első találkozójukon a 27 éves magyar nem igazán tudott mit kezdeni ellenfele adogatásaival, miközben a sajátját elvesztette 2:3-nál, ami végül 32 perc elteltével a szettjébe került. A folytatásban a balatonfüredi sportoló 3:3-ig bírta a nyomást, ekkor a koppenhágai teniszező ismét brékelőnybe került, majd 3:5-nél fogadóként befejezte a meccset, amely 68 percig tartott.
Korábban Fucsovics Márton jutott be a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi nyitónapon szettveszteség nélkül legyőzte az argentin Camilo Ugo Carabellit.
Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért), férfiak:
Marozsán Fábián-Arthur Rinderknech (francia, 24.) 6:3, 6:4, 6:7 (2-7), 6:4
1. forduló (a 64 közé jutásért), nők:
Bondár Anna-Elizabeth Mandlik (amerikai) 6:0, 6:4
Clara Tauson (dán, 14.)-Gálfi Dalma 6:3, 6:3
- Kapcsolódó cikkek:


