Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huApja halálos ágyán tett ígéretét váltotta valóra a hős olimpikon, Johann André Forfang.

Fotó: DANIEL KARMANN / DPA
Mit ígért Johann André Forfang az apja halálos ágyán?
Ausztria kettőse szerezte meg a győzelmet a síugrók utolsó éremosztó számában, a férfiak hétfői szuper csapatversenyében a milánói-cortinai téli olimpián, amelyen az erős hóesés miatt három helyett két forduló után avattak bajnokot. Már csak négy ugrás volt hátra a versenyből, amikor
elkezdett szakadni a hó, hosszú percekig állt a küzdelem, a zsűri pedig végül úgy döntött, hogy a teljes utolsó sorozatot törli, és az első két kör utáni állást nyilvánította végeredménynek.
A verseny megszakítása után Johann André Forfang számára különösen érzelmes pillanatok következtek. A norvég ugró édesapját, Hugót (68) közvetlenül az ötkarikás játékok előtt veszítette el. A bronzérem megszerzése után megrendülten beszélt az utolsó beszélgetéseikről.
Talán túlságosan messzire mentem, amikor édesapám halálos ágyán azt mondtam, harcolni fogok az éremért. Úgy érzem, ez egy kis kegyes hazugság volt, mert magam sem hittem igazán benne"
– vallotta be a VG-nek.
Forfang azt is elismerte, hogy a szezon korábbi részében nem volt „éremformában", így a dobogó különösen váratlanul érte. A sportoló a temetésre február 20-án tér haza, bőröndjében az olimpiai éremmel.
A norvég csapat vezetője, Jan-Erik Aalbu szintén nehezen találta a szavakat.
„Johann édesapja ismert és tisztelt alakja volt a norvég síugrásnak. Rengeteget tett a sportágért Észak-Norvégiában. Ez talán a legszebb érem, amit Johann valaha nyert" – mondta.
A verseny megszakítása azonban nem mindenkinek okozott örömöt. A németek mindössze 0,3 ponttal maradtak le a dobogóról, ami komoly kritikákat szült. Philipp Raimund is a csalódottságának adott hangot.
„Dühös vagyok. A harmadik ugrásom éremre volt méltó. Szerintem rossz döntés született" – nyilatkozta.
A német ugró szerint a zsűrinek gyorsabban kellett volna reagálnia a romló időjárásra, például a nekifutási sebesség csökkentésével. A versenyigazgató, Sandro Pertile ugyanakkor védelmébe vette a döntést.
A FIS képviselője hangsúlyozta: a körülmények már nem tették lehetővé a fair lebonyolítást.
Több sportolóval is beszéltem, és mindenki belátta, hogy lehetetlen volt igazságos feltételeket biztosítani. Inkább megszakítok egy fordulót, mintsem igazságtalan helyzetet teremtsek"
– fogalmazott.
A norvég vezetés szerint is elkerülhetetlen volt a beavatkozás. Aalbu „felnőtt döntésnek” nevezte a zsűri lépését, kiemelve, hogy az első két sorozat azonos körülmények között zajlott, míg a harmadikban már „szerencsejátékról” szólt csak.



